Vb-2010: És ha nem esnek szét a szerbek?

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 17. 22:48
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek tapsolhattak a szurkolók. A Sporthirado.hu a rajtig bemutatja a tornán induló 32 nemzeti válogatottat. Az A-, a B-, és a C-csoportot követően ezúttal a D jelű kvartettet, abból is Szerbiát vesszük górcső alá.


Montenegró kiválása ellenére nem gyengültek meg a szerbek, sőt!  Németek ide vagy oda, akár az első helyre is benyújthatják kérelmüket a D-csoportban, csak nehogy nagyon megégessék a talpukat, ahogy 2006-ban...

A selejtezőkben ugyanis rendre parádéznak a délszlávok, 2005-ben Spanyolországot is maguk mögé utasították, összesen egy, azaz egy gólt kaptak. Aztán pont nélkül távoztak Németországból, az argentinok egy megsemmisítő 6-0-val intézték el őket. Nem sok sót ettek meg a halálcsoportban (Hollandiától és Eleféntcsontparttól is vereséget szenvedtek).

A zuhanyhíradó szerint nagy volt a széthúzás a csapatban, a sok egyénieskedő, lobbanékony természetű játékosból nem sikerült egységes csapatot kovácsolnia Petkovics kapitánynak.

A jelenlegi hadvezér Radomir Antics  - azon kevesek egyike, akik pályafutások során a Barcelonát és a Real Madridot is irányíthatták - éppen az ellenkezőjét ígéri, jelesül, hogy  tanítványai tűzbe teszik majd a kezüket egymásért. Nagyon bíznak ebben Szerbiában, és abban, hogy a Hertha öntörvényű zsenije, Gojko Kacsar is beáll a sorba, már ha nem sérül meg...

A TORNA EGYIK SZTÁRJA LEHET...

Ha valaki, akkor Milosz Kraszics messzire vezetheti a szerbeket ezen a vébén. Kevés gyorsabb játékos lesz nála a tornán, jól bánik a labdával, 2003 aranylabdására, Pavel Nedvedre emlékeztet a stílusa. A CSZKA Moszkva támadó középpályását fél Európa üldözi, nem véletlenül, kulcsszerepet játszott abban, hogy a nemzeti csapat csoportelsőként jutott ki a világversenyre, és abban, hogy moszkvai klubja egészen a BL-negyeddöntőig menetelt. Vételára a húsz milló eurót is elérheti, de ez sem tántorítja el majd a nyáron a Manchester Unitedet, a Bayern Münchent, a Real Madridot, vagy a Liverpoolt.

 

 

Hátul Nemanja Vidics és Braniszlav Ivanovics, középen Dejan Sztankovics adhat stabilitást az Antic-legénységnek, s ha Nikola Zsigics is a góllövőcipőjét viszi, a nyolcaddöntőnél is tovább menetelhetnek déli szomszédaink. Gyenge pontnak tűnik azonban a kapusposzt, amelynek várományosa, Vlagyimir Sztojkovics mindössze 16 meccset  abszolvált klubszinten az elmúlt három szezon alatt. Bosko Jankovics és Ivica Dragutinovics sérülés miatt otthonról szurkol a társaknak. Az utánpótlással sincs gond, a bő keretben ifjú Chelsea-játékosok (Szlobodan Rajkovics, Nemanja Matics), a PSV egyik nagy reménysége, Jagosz Vukovics illetve Nemanja Tomics és Radoszav Petrovics (Partizan), továbbá Dejan Lekics (Crvena zvezda) is helyet kaptak, kíváncsian várhatjuk, bedobja-e őket a mélyvízbe a mester.

Esélye a továbbjutásra a csoportból: 78 százalék

Helyezése a FIFA világranglistáján: 16.

AZ ELŐZETES SZERB KERET
Kapusok: Vlagyimir Sztojkovics (Wigan), Zeljko Brkics (Vojvodina), Bojan Iszailovics (Csukaricski Beograd), Andjelko Djuricsics (Leiria).
Hátvédek: Braniszlav Ivanovics (Chelsea), Antonio Rukavina (1860 München), Nemanja Vidics (Manchester United), Neven Szubotics (Borussia Dortmund), Alekszandar Lukovics (Udinese), Ivan Obradovics (Zaragoza), Alekszandar Kolarov (Lazio), Szlobodan Rajkovics (Twente), Jagosz Vukovics (PSV).
Középpályások: Dejan Sztankovics (Internazionale), Nenad Milijasz (Wolverhampton), Milosz Kraszics (CSKA Moszkva), Milan Jovanovics (Standard Liege), Milosz Ninkovics (Dinamo Kijev), Zdravko Kuzmanovics (Stuttgart), Zoran Tosics (Köln), Miralem Szulejmani (Ajax), Gojko Kacsar (Hertha Berlin), Nemanja Matics (Chelsea), Radoszav Petrovics (Partizan Beograd), Nemanja Tomics (Partizan Beograd.)
Támadók: Nikola Zsigics (Valencia), Marko Pantelics (Ajax), Danko Lazovics (Zenit), Dragan Mrdja (Vojvodina), Dejan Lekics (Crvena zvezda).

 

Szövetség: Futbalszki szavez Szrbije (FSS)

Alapítva: 1919- (Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró, majd Szerbia)

FIFA-tag: 1921- (Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró, majd Szerbia)

UEFA-tag: 1954- (Jugoszlávia, Szerbia és Montenegró, majd Szerbia)

Szövetségi kapitány: Radomir Antics.

Elnök: Tomiszlav Karadzsics.

Internet: http://www.fss.rs/

Világbajnoki szereplés: 10 (1930, 1950, 1954, 1958, 1962, 1974, 1982, 1990, 1998, 2006 - utóbbi két tornán Szerbia és Montenegró)

Legnagyobb sikerek: Világbajnoki negyedik hely (1930, 1962 - Jugoszlávia). Eb-ezüst (1960, 1968 - Jugoszlávia)

Csúcsok: 

- Első válogatott mérkőzés: 2006. augusztus 16.: Csehország-Szerbia 1-3

- Legnagyobb arányú győzelem: 2007. október 17.: Azerbajdzsán-Szerbia 1-6, 2008. november 19: Szerbia-Bulgária 6-1.

- Legnagyobb arányú vereség: 2008. március 26.: Ukrajna-Szerbia 2-0

- Legtöbb mérkőzés a válogatottban: 102 (Szavo Milosevics)

- Legtöbb gól a válogatottban: 37 (Szavo Milosevics)

- Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb selejtezőin: 10 (Milosz Kraszics)

- Legtöbb gól a 2010-es vb selejtezőin: 5 (Milan Jovanovics)

 

VB-SELEJTEZŐK, EURÓPA, 7. CSOPORT, VÉGEREDMÉNY
1. Szerbia 10 7 1 2 22 8 14 22
2. Franciaország 10 6 3 1 18 9 9 21
3. Ausztria 10 4 2 4 14 15 −1 14
4. Litvánia 10 4 0 6 10 11 −1 12
5. Románia 10 3 3 4 12 18 −6 12
6. Feröer-szigetek 10 1 1 8 5 20 −15 4

 

SZERBIA MÉRKŐZÉSEI A D CSOPORTBAN:
Június 13., 16:00, Pretoria: Szerbia-Ghána
Június 18., 13:30, Port Elizabeth: Németország-Szerbia
Június 23., 20:30, Nelspruit: Ausztrália-Szerbia

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-2010: mert mindig a németek nyernek!
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-2010: nagyot ugranának a Kenguruk!
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Vb-2010: az U20-as sikerre építene Ghána
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek...
Tovább a teljes cikkhez »