Vb-2010: az esélytelenek esélytelene

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 1. 14:52
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek tapsolhattak a szurkolók. A Sporthirado.hu a rajtig bemutatja a tornán induló 32 nemzeti válogatottat. Ezúttal az esélytelenek nyugalmával induló Észak-Koreát vesszük jobban górcső alá.


 


AZ ÉSZAK-KOREAI VÁLOGATOTT BEMUTATÁSA


Az észak-koreai válogatottól már a pontszerzés is hatalmas bravúr lenne a világbajnokságon, ennek tükrében nem számíthatnak túl sok jóra a „halálcsoportban”. Egyetlen reményük talán az lehet, ha ellenfelei lekezelik, de a profi világban manapság már csak kevés nagycsapat esik ebbe a hibába.

Ha mégis az észak-koreaiak erősségeit kutatjuk, elsősorban a szervezettséget kell említenünk; a válogatott tagjai kis túlzással meg is halnának egymásért. Három kivételtől eltekintve otthon játszanak, ugyanakkor többen Japánban nevelkedtek, ami kulturális különbségekhez vezet.

A válogatott legnagyobb sikere az 1966-os világbajnokságra vezethető vissza, amikor nagy meglepetésre búcsúztatták Olaszországot. A negyeddöntőben a portugálok jelentették a végállomást, úgy, hogy már 3-0-ra is vezettek Eusébiók ellen. A vége mégis 3-5 lett.

A játékosokat ugyanakkor negatívan befolyásolhatja a politikai nyomás, a rendszernek való megfelelési kényszer – hogy ez mennyiben lesz hatással a teljesítményükre, arra Dél-Afrikában választ kapunk.


A legnagyobb sztár


Nehéz bárkit is kiemelni a csapatból, hiszen legnagyobb erényük az egység, de ha egy nevet kell mondani, akinek meghozhatja az áttörést a vébé, az talán Dzsong Tae Sze lehet. A Kawasaki Frontale támadója meg nem erősített hírek szerint a szélnél is gyorsabb, sok fejfájást okozhat még a sokat látott és tapasztalt brazil védelemnek is. Nem titkolt vágya, hogy legalább egyszer betaláljon a világbajnokságon - ki tudja, lesz-e erre egyáltalán még alkalma.

Esélye a csoportból való továbbjutásra: 5,4 százalék

Helyezése a FIFA-ranglistán: 106

 

AZ ÉSZAK-KOREAI VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE:
Kapusok: Ri Mjong Guk (Pyongyang City), Kim Mjong Gil (Amrokgang), Ju Kvang Min (Kigwancha)

Védők: Csa Jong Hjok (Amrokgang), Ri Dzsun Il (Sobaeksu), Ri Kvang Cson (April 25), Nam Szong Csol (April 25), Pak Nam Csol (Amrokgang), Ri Kvang Hjok (Kyonggongop), Pak Csol Dzsin (Amrokgang)

Középpályások: Dzsi Jun Nam (April 25), Mun In Guk (April 25), Kim Dzsong Jun (Chengdu Blades), Ri Csol Mjong (Pyongyang City), Pak Nam Csol (April 25), Pak Szong Csol (Rimyongsu), An Jung Hak (Omiya Ardija), Kim Kjong Il (Rimyongsu)

Csatárok: Hong Dzsong Dzso (FK Rosztov), An Csol Hjok (Rimyongsu), Dzsong Tae Sze (Kawasaki Frontale), Csoj Kum Csol (Rimyongsu), Kim Kum Il (April 25)

 

Szövetség: Észak-koreai Labdarúgó-szövetség

Alapítva: 1945

Szövetségi kapitány: Kim Dzsong Hun

Elnök: Mun Dzsae Csol

Világbajnoki szereplés: 1 (1966)

Legnagyobb siker: Negyeddöntős (1966)

Csúcsok:

- Első válogatott mérkőzés: 1956. október 7.: Kína - Észak-Korea 0-1

- Legnagyobb arányú győzelem: 2005. március 11.: Észak-Korea - Guam 21-0

- Legnagyobb arányú vereség: 1974. május 25.: Bulgária - Észak-Korea 6-1

- Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb selejtezőin: 16 (Ri Dzsun Il)

- Legtöbb gól a 2010-es vb selejtezőin: 4 (Hong Jong Dzso, Dzsong Csol Min)

 

A 3. SZÁMÚ ÁZSIAI VB-SELEJTEZŐCSOPORT:
1. Dél-Korea 6 3 3 0 10 3 7 12
2. Észak-Korea 6 3 3 0 4 0 4 12
3. Jordánia 6 2 1 3 6 6 0 7
4. Türkmenisztán 6 0 1 5 1 12 −11 1

 

A G-CSOPORT MENETRENDJE
június 15. 16:00, Brazília - Észak-Korea, Johannesburg (Ellis Park)
június 21. 13:30, Portugália - Észak-Korea, Fokváros
június 25. 16:00, Észak-Korea - Elefántcsontpart, Nelspruit

 

 

SZAVAZÁS EREDMÉNYE
Ki nyeri a 2010-es labdarúgó-világbajnokságot?
Hollandia 29.4%
 
Spanyolország 70.6%