Vasárnap eldőlhet a Premier League

Szerző: SHLétrehozva: 2012. május 4. 13:10
Ha a Manchester City nyer, a Manchester United pedig kikap vasárnap a Premier League 37. fordulójában, az utolsó játéknapnak lényegében nem lesz tétje a bajnoki cím szempontjából. Az ugyanakkor nem zárható ki (sőt!), hogy a listavezető botlik, és egycsapásra átalakulnak az erőviszonyok. Nem ez azonban az egyetlen égető kérdés.


 

A hétfői derbit behúzta a Manchester City, és győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a bajnoki tabellán a városi rivális Unitedtől, még ha csak jobb gólkülönbségével is.

Ahhoz, hogy megőrizze minimális előnyét, vért kell izzadnia, hiszen vasárnap kora délután annál a Newcastle-nél vendégeskedik, amely hétközben Papiss Cissé két remekbeszabott góljával győzött a Stamford Bridge-en.

A szenegáli támadó alaposan beindult, tizenkettedik meccsén már a tizenharmadik gólját szerezte, és védelem legyen a talpán, amely megálljt tud neki parancsolni.

Roberto Mancini épp ezért határozottan leszögezte, a bajnokságban még mindig a United az esélyes, a könnyebb sorsolás legalábbis mindenképp a Vörös Ördögök mellett szól.

Mi is meglepődnénk, ha a Swansea ponttal távozna az Old Traffordról, már csak azért is, mert a „PL Barcelonája” számára indifferens az eredmény, és lelki szemei előtt talán már a tengerpart homokja lebeg.

Visszakanyarodva Manchester kék felére: a Szarkák egy pontra állnak a dobogótól, és mivel a Chelsea BL-döntős szereplése miatt közel sem biztos, hogy a negyedik hely selejtezőt ér a csúcssorozatban, nagyon kell iparkodniuk.

Az előzéshez ugyanakkor botlania kéne az Arsenalnak, de ha figyelembe vesszük, hogy a középmezőny alján, a „senkiföldjének” közepén tanyázó, a Liverpooltól otthon hármat kapó Norwich vizitál az Emiratesben, túlzottan nem lehetnek optimisták a geordie-k.

További okot ad az optimizmusra, hogy a néhány hetes gólszünet után Robin van Persie betalált az előző fordulóban Stoke-ban, és bár a győzelem elmaradt, a Britanniában a döntetlen is a siker kategóriájába tartozik.

A Tottenham szintén a bronzra hajt, és az is a csapat mellett szól, hogy a napokban eldőlt: nem Harry Redknapp lesz az új szövetségi kapitány, és folytatja munkáját a White Hart Lane-en.

A Chelsea jóformán már csak a csodában bízhat, és ahhoz, hogy ősszel a Bajnokok Ligájában induljon, alighanem meg kell nyernie a május 19-i müncheni döntőt.

Előtte azonban egy finálét még játszanak a Kékek, szombaton a Liverpoollal csapnak össze az FA-kupa aranymeccsén – hogy aztán kedden a bajnokságban is egymásnak ugorjanak a fiúk az Anfielden.

Ha lejjebb, a kiesőhelyek felé tekintünk, tulajdonképpen egy érdemi kérdés maradt nyitva: Bogdán Ádám Boltonja vagy Buzsáky Ákos Queens Park Rangerse csúszik-e vissza a Championshipbe. Mindkét csapat mérkőzése nyerhető vasárnap, igaz, negatív meglepetést sokszor okoztak már a bajnokságban…

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

  • Arsenal: Szczesny - Sagna, Koscielny, Vermaelen, Gibbs - Rosicky, Song, Ramsey - Gervinho, Van Persie, Oxlade-Chamberlain.
  • Newcastle: Krul - Perch, Coloccini, Williamson, Santon - Ben Arfa, Cabaye, Tioté, Jonás - Ba, Cissé.
  • Man. City: Hart - Richards, Kompany, Lescott, Clichy - Barry, Y. Touré - Silva, Agüero, Nasri - Tévez.
  • Tottenham: Friedel - Walker, Gallas, Kaboul, Rose - Lennon, Modric, Sandro, Bale - Van der Vaart - Adebayor.
  • Man. United: De Gea - Jones, Ferdinand, Smalling, Evra - Valencia, Scholes, Carrick, Nani - Rooney, Chicharito.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Manchester City 36 26 5 5 88 27 61 83
2. Manchester United 36 26 5 5 86 33 53 83
3. Arsenal 36 20 6 10 68 44 24 66
4. Tottenham Hotspur 36 19 8 9 63 40 23 65
5. Newcastle United 36 19 8 9 55 46 9 65
6. Chelsea 36 17 10 9 62 41 21 61
7. Everton 36 14 10 12 47 39 8 52
8. Liverpool 36 13 10 13 43 38 5 49
9. Fulham 36 13 10 13 46 48 -2 49
10. West Bromwich Albion 36 13 7 16 41 47 -6 46
11. Sunderland 36 11 12 13 44 43 1 45
12. Swansea City 36 11 11 14 43 49 -6 44
13. Stoke City 36 11 11 14 34 50 -16 44
14. Norwich City 36 11 10 15 47 63 -16 43
15. Aston Villa 36 7 16 13 36 50 -14 37
16. Wigan Athletic 36 9 10 17 38 60 -22 37
17. Queens Park Rangers 36 9 7 20 40 63 -23 34
18. Bolton Wanderers 36 10 4 22 42 73 -31 34
19. Blackburn Rovers 36 8 7 21 47 75 -28 31
20. Wolverhampton Wanderers 36 5 9 22 38 79 -41 24

 

PREMIER LEAGUE, 37. FORDULÓ:
Szombat
Arsenal-Norwich 13:45 óra
Vasárnap
Newcastle-Manchester City 14:30
Aston Villa-Tottenham 15:00
Bolton-West Brom 15:00
Fulham-Sunderland 15:00
Queens Park Rangers-Stoke 15:00
Wolves-Everton 15:00
Manchester United-Swansea 17:00
Hétfő
Blackburn-Wigan 21:00
Kedd
Liverpool-Chelsea 21:00
Címkék: Premier League