Varane: Jó volt visszatérni

Létrehozva: 2013. október 3. 14:02
Véget ért Raphael Varane pokoljárása, a Real Madrid kezdőjébe tavaly berobbant francia tehetség öt hónap után szerdán a Köbenhavn ellen 4-0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzésen visszatért a pályára.


A térdoperáción átesett középső védő a királyiak hivatalos honlapjának beszélt azok után, hogy kezdőként lépett pályára a dánok ellen és végig is ott is maradt. Nem óvatoskodott vele tehát a vezetőedző, Carlo Ancelotti.

„Nagyon keményen dolgoztam és elég jó fizikális állapotban vagyok – erősítette meg Varane, majd hozzátette – Öröm volt ennyi idő után újra szerepelni, főleg azért, mert a Bajnokok Ligájában mindig megtiszteltetés."

A három pont soha nem forgott veszélyben, de az Atlético Madrid ellen elveszített derbi és a Juventus elleni soron következő csoportmérkőzés miatt azért nem lehet felhőtlen az öröm a spanyol fővárosban. Varane is tudja ezt.

„Egyelőre csak a Levantén jár az eszünk, ennél távolabb nem szabad tekintenünk – utalt a szombati meccsre. – A lényeg, hogy a csapat javuló tendenciát mutat, négy gólt lőttünk és egyet sem kaptunk, ez a jó hír. Erősebbnek tűntünk hátul, mint eddig, így a most megkezdett úton fogunk továbbhaladni. Jó játékkal akarunk mindig nyerni."