Valdés a Monacóé, ha...

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 11. 15:40
Egybehangzó lapértesülések szerint Victor Valdés a Monacóhoz szerződik a nyáron, feltéve, hogy az együttes bejut a Bajnokok Ligájába.


 

A veterán kapus már korábban kijelentette, hogy az idény végén távozik Barcelonából, és úgy hírlik, a Monacóval már előszerződést is aláírt.

Azt, hogy a katalán nyáron a nagyhercegségbe költözzön, csak az akadályozhatja meg, ha a csapat nem vívja ki a szereplést a Bajnokok Ligája következő idényében.

Valdés a II. Lajos Stadionban ismét együtt játszhatna korábbi barcelonai játékostársával, Eric Abidallal, de amúgy is szimpatikus számára az ASM ajánlata.

„Monaco, Franciaország és a francia bajnokság egyaránt nagyon vonzó. Egyike a lehetséges opcióknak. Miért ne mennék a Monacóba?” – tette fel a költői kérdést minap a francia televízióban.

A 32 éves portást a Manchester City is csábítja, de a jelek szerint hoppon marad, és immár Willy Caballero az első számú kiszemelt – akit ugye nemrégiben még Málagában edzett Manuel Pellegrini, a manchesteriek jelenlegi mestere.