„Úgy volt, Reina a Barcához igazol”

Létrehozva: 2013. november 9. 12:37
Egy ideje már pletykálják, hogy José Reina lehet Victor Valdés utódja a Barcelonánál, de a Liverpoolból a nyár folyamán a Napolinak kölcsönadott kapus édesapja most mégis meglepő részletekkel szolgált az ügyben.


„Néhány hónappal ezelőtt a fiam tárgyalt és meg is egyezett a Barcelonával – jelentette ki a Minuto 116-nak Miguel Reina pénteken. – Mikor azonban kiderült, hogy Victor Valdés mégsem távozik, az átigazolás is elbukott."

Ezek a szavak ugyanakkor értékes információval szolgálhatnak a katalánok szándékairól, akiket szóba hoztak már a Mönchengladbach tehetségével, Marc-André Ter Stegennel és pletyka szintjén rengeteg más hálóőrrel.

Ha viszont Valdés jövő nyáron ténylegesen továbbáll, akkor a jelek szerint mégsem a német, hanem a világ- és Európa-bajnok érkezhet a Nou Campba, túlságosan nehéz nem lesz elcsábítani Liverpoolból. Már erre a szezonra sem kellett, ezért adták kölcsön és úgy hírlik, hogy nagyjából 5 millió euróért kivásárolható a szerződéséből.

Márpedig ár-érték arányban ennél jobb kapus aligha lesz a piacon.