Tudjuk, kik jutnak a vb-elődöntőbe!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 1. 17:20
Utolsó fázisához érkezett a dél-afrikai focivébé, aki a legjobb nyolc mezőnyében még talpon van, az bármire képes lehet. Vagy mégsem? A SportHirado.hu által megkérdezett három szakértő szerint csak Spanyolország mehet biztosra a negyeddöntőben, a többieknek meg kell majd szenvedniük a másikkal. Herczeg András, a BL-t megjárt Debrecen klubmenedzsere, Kiprich József, a holland Feyenoord egykori csillaga, illetve Vadócz Krisztián, a spanyol Osasuna jelenlegi középpályása örömmel vette a rögtönzött virtuális stúdió-beszélgetést.


 

HOLLANDIA-BRAZÍLIA - továbbjutó: Brazília

Herczeg András, a DVSC-TEVA klubmenedzsere: Mindkét csapat kiemelkedő játékerőt képvisel, ám úgy hiszem, a brazilok jönnek ki jobban ebből a párharcból. Nem lesz könnyű mérkőzés a számukra, a hollandok bárki dolgát meg tudják nehezíteni, de úgy tippelem, pénteken játsszák utolsó vb-meccsüket Dél-Afrikában. Amellett, hogy a brazilok tudják színezni a játékot, racionálisan futballoznak, ami elődöntőt fog érni nekik.

Kiprich József, a holland Feyenoord egykori csillaga, 70-szeres válogatott, aki ott volt 1986-ban, az utolsó magyar vb-részvételen: Egy nagycsapat biztosan kiesik, ezen a meccsen bármi megtörténhet. A brazilok nem annyira meggyőzőek, a hollandok játékos futballjukkal meglephetik őket. Ötven-ötven százalékot adnék mindkét együttesnek, ám mivel én Hollandiának szurkolok, ha döntenem kellene, akkor 3-2-es Oranje-győzelemre fogadnék. Lendületes, rövid passzos, gyors súlypontáthelyezésre épülő futballjuk van. Robben pedig nagyszerű.

Vadócz Krisztián, a spanyol élvonalbeli Osasuna magyar válogatott középpályása: A hollandok igazi közönségkedvencek lettek az utóbbi években, hónapokban. Bárkit le tudnak nyűgözni, még a futball ínyenceit is. Most emberükre találtak. A brazil foci eddig inkább eredményes, mint szép, de a fontos pillanatokban meg tudják csillogtatni tudásukat, Kaká, Robinho vagy Luis Fabiano megrázza magát és kész. Robbenen sok múlhat, aki az angol, a spanyol és a német bajnokságban is letette a névjegyét, az a vébén is kulcsfigura lehet. Ha tippelni kellene, mégis inkább brazil továbbjutásra voksolnék.

 

URUGUAY-GHÁNA - továbbjutó: Uruguay

Herczeg András: Szimpatikusan futballozik mindkét válogatott, és közel azonos tudással, egyúttal eséllyel bírnak. A ghánaiakat a „hazai” pálya is doppingolhatja, ennek ellenére azt tippelem, Uruguay jut a négy közé. Stabil, megbízható csapat, erről tanúskodtak az eddigi mérkőzéseik is, és nem elhanyagolható módon sztárok terén is jól állnak. Sajnálom, de Ghánának a negyeddöntőben búcsút intünk.

Kiprich József: Úgy vélem, Ghána megy tovább. Hogy miért? Mert jó focit játszanak. Azt kell mondanom, mindentől függetlenül meglepetés, hogy idáig jutottak, Uruguaytól sem vártam ezt. De maradjunk az afrikaiaknál, 2-1 a vége Ghánának.

Vadócz Krisztián: Nem ez lesz a negyeddöntők rangadója, de óriási csata várható, az már biztos. Az afrikaiak fizikuma tekintélyt parancsoló, bár hozzá kell tennünk, két alapemberük nem játszhat, a betonhátvéd Jonathan Mensah és a cselkirály Ayew hiányát biztosan megérzi majd egy "kiscsapat". Az uruk szépen meneteltek, úgy tűnik, a dél-amerikaiak közül mindenki kemény dió, senkit sem lesz egyszerű megállítani a negyeddöntőben.

 

ARGENTÍNA-NÉMETORSZÁG - továbbjutó: Argentína

Herczeg András: Borzasztóan nehéz megjósolni, hogyan fest majd a játék képe, azt meg még inkább, hogy ki jut tovább. A németeknek egy hajszálnyival több esélyt adok. Fiatal játékosaik igazi csapatot alkotnak, és rendkívül támadóan futballoznak, amihez páratlan gyorsaság társul. Az argentinok inkább az egyéniségekre építenek, de eddig úgy tűnik, sikeresen, hiszen négy meccsből négyet megnyertek a tornán. A világbajnokság egyik legjobb mérkőzése kerekedhet ki az összecsapásból!

Kiprich József: Húúú, itt is két nagyszerű csapat találkozik egymással, egy fiatal, játszó német és egy sztárokkal teli argentin. Én már nagyon várom a gólt Messitől, amit szerintem hamarosan láthatok is. Például Németország ellen. Ugyanakkor a német mentalitást ismerjük, egyszóval eldönthetetlen a végkimenetel. Ha tippelni kellene, akkor 1-1-re tennék, dél-amerikai továbbjutással.

Vadócz Krisztián: Két attraktív futballt játszó csapat, az erőfutball, a precizitás talán a németek felé billenthetné a serpenyőt, de ami engem illet, inkább a gauchókkal szimpatizálok. Bízom támadóik gyilkos ösztönében. A csatárszekciót azért erősebbnek érzem Maradona csapatában.

 

PARAGUAY-SPANYOLORSZÁG - továbbjutó: Spanyolország

Herczeg András: A spanyolok közel állnak a szívemhez, olyan futballt játszanak, amit öröm nézni. Már elvenni sem könnyű tőlük a labdát, nemhogy támadást indítani ellenük. Gyors, rövid passzos játék – senki sem csinálja náluk jobban. A svájciak reteszét nem tudták feltörni, de úgy vélem, az egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt. Paraguay nem bírja majd a nyomást, ez már nekik is sok(k) lesz.

Kiprich József: Meglepetés, hogy Paraguay itt van, de ez is azt bizonyítja, hogy teljesen kiegyenlített a mezőny a világbajnokságon. A spanyoloktól többet vártam, de szerintem ők is kezdenek lassan belemelegedni. Annyit még nem mutattak, ettől függetlenül ez tűnik a legegyértelműbb párosításnak, 2-0-lal adom a spanyoloknak. 

Vadócz Krisztián: Az eddigiek alapján akár meglepetést is okozhat Paraguay, nagyon jól megy a dél-amerikaiaknak ezen a vébén. Ezzel együtt jóval előttük jár a spanyol foci, azt mondom, zökkenőmentesen hozhatják a meccset Villáék. Hogy változtatnék-e a kezdőcsapaton? Szerintem így jó, ahogy van. Torres ugyan nincs csúcsformában, de elég egy villanás, ami önbizalmat ad neki, és utána senki sincs, aki megállítsa. Llorentét nem tartom olyan szintű játékosnak, aki pótolni tudná őt. Del Bosque a bőség zavarával küzd, gondoljunk csak arra, hogy Fabregas is a kispadot koptatja, de szerintem bízzuk rá a döntést. Öreg róka már, ő az, aki tudja, mi a legjobb a csapatnak.