Továbbment Gera csapata az FA-kupában

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 24. 22:53
Két megismételt mérkőzést játszottak le az angol FA-kupa nyolcaddöntőjében. Az egyik találkozónak magyar érdekeltsége is volt, hiszen Gera Zoltán csapata a Fulham hazai pályán fogadta a másodosztályú Swansea gárdáját.


A magyar játékos csak az utolsó fél órában kapott lehetőséget Roy Hodgsontól, addig a kispadról nézte csapata szenvedését. A vendéggárda ugyanis közel kétszer annyit birtokolta a labdát, ráadásul a 47. percben Jason Scotland góljával megszerezte a vezetést is.

Gera beállása után azonban valamennyire megváltozott a játék képe, a hazaiak aktívabbak és veszélyesebbek is lettek, s a 77. percben ennek meg is lett az eredménye, hiszen Clinton Dempsey góljával előbb egyenlítettek, majd három perccel később Bobby Zamora a győztes gólt is megszerezte.

A másik találkozón az ugyancsak másodosztályú Coventry City az élvonal 18., azaz kieső helyén álló Blackburnt fogadta. A tabellán elfoglalt helyezés meg is látszott a vendégeken, mert ugyan közel egy óráig tartották a döntetlent. Ám ezt követően Best góljával a hazai gárda szerzett vezetést.

FA-KUPA, NYOLCADDÖNTŐ
  • Fulham-Swansea 2-1 (Dempsey 77., Zamora 80., ill. Scotland 47.)
  • Coventry-Blackburn 1-0 (Best 59.)