Terryt hónapokra elveszítheti a Chelsea

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 16. 09:52
Alig heverte ki a Chelsea a hétvégi sokkoló 3-0-s bajnoki vereséget, az együttest könnyen lehet újabb csapás érte, a Daily Mail szerint lényegesen nagyobb a baj John Terrynél, mint ahogy először sejtették.


A hátvéd kihagyta klubja hétvégi hosszú évek óta példátlan fiaskóval zárult mérkőzését és nem lép pályára az angol válogatott franciák elleni szerdai barátságos találkozóján sem.

„Idegfájdalmakkal küzdök, amit az ágyékomtól a combomon keresztül egészen a vádlimig érzek – ismerte el a gondokat a rutinos védő. – Az egész a tavalyi szezon végén kezdődött, de mivel az utolsó pillanatig harcoltunk az FA-kupában nem volt lehetőségem pihenni, a bajnoki idény zárultával egyből a vébére készültem."

„Ezután három hét pihenőt kaptam és azt hittem gyorsan lezárul a történet, de azóta egyre rosszabbá vált a helyzet. Úgy két héttel ezelőttig elviselhetők voltak a gondok, ám a Fulham ellen, amikor Clint Dempseyvel egy labdáért harcoltunk hirtelen belémnyilalt a fájdalom."

„Akkor mondtam azt, képtelen vagyok így folytatni. Addig végigjátszottam a meccseket, mert az adrenalin elnyom mindent érzést, viszont most eljött a pillanat, döntés előtt állok" – panaszkodott Terry.

„A meccsek után borzasztó kínokat élek át, éjszaka alig tudok aludni. Eddig legalább voltak olyan találkozók, amikor nem éreztem a fájdalmat, mostanában azonban mindig. Szükségem van néhány hét pihenőre, elmegyek néhány specialistához és igyekszünk megoldani a problémát."

„Lényegében azt teszem, amit javasolnak. Nem valami biztató a helyzetem, azt tudom, hogy szombaton nem léphetek pályára a Birmingham City ellen, de ezen túl fogalmam sincs mi vár rám. Lehet hetek, lehet csak hónapok múlva térek vissza" – zárta mondandóját a 29 esztendős játékos.