Tényleg minden volt a bőcsi meccsen

Szerző: shLétrehozva: 2008. május 18. 20:37
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 28. fordulójában a tabella hátsó felében tanyázó Orosháza látogatott Bőcsre. A találkozón minden volt, amit el lehet képzelni. Sok gól, kihagyott és értékesített tizenegyes, kiállítás. Majd szakadó eső és villámlás miatt állt a játék, de végül befejeződött a meccs, amelyen az emberhátrányban küzdő Bőcs 3-2 nyert.


LABDARÚGÁS, NB II KELETI CSOPORT, 28. fORDULÓ
Bőcs KSC – Orosháza 3-2 (1-1)
Bőcs, 200 néző. V.: Pető (Kelemen, Tóth I.)
Bőcs: Hamar – Mező, Martis, Szakszon, Molnár – Jeremiás (Lipták, 71.), Irhás, Kóka, Zsarnai (Török, 55.) – Urbin, Bardi (Menyhért, 83.). Edző: Tóth László.
Orosháza: Halász – Mike (Lengyel, 75.), Kerekes, Pardi, Fekete – Kerepeczki, Petneházi, Buza (Ábel, 83.), Elekes (Lovas, 87.) – Kocsis D., Lupsa. Edző: Belvon Attila.
Gólszerző: Urbin (5.), Irhás (50., 80.), ill. Petneházi (51.-11-esből), Buza (41.)
Kiállítva: Martis az 51. percben.

 

Jól kezdődött az összecsapás a hazaiak számára, hiszen a bőcsi gólfelelős Urbin már az 5. percben a kapuba talált, és az is a hazaiaknak kedvezett, hogy Buza tizenegyest hibázott. Aztán javított az orosházi játékos, hiszen egyenlített a 41. percben.

 

A térfélcsere után két perc alatt két gólt láthattak a szurkolók: az 50. percben Irhás, egy minutummal később tizenegyesből Petneházi volt eredményes. A büntetőt megelőzően a bőcsi hátvéd, Martis második sárga lapja után a kiállítás sorsára jutott.

 

Az 57. percben a szakadó eső és villámlás miatt a játékvezető szünetet rendelt el, majd húsz perccel később folytatódott a mérkőzés, és a hajrában Irhás második találata azt jelentette, hogy a Bőcs mind a három bajnoki pontot otthon tartotta.

 

EDZŐSZEMMEL:
Tóth László: – Minden volt ezen a mérkőzésen ami megtörténhet. Akik végig bírták, azok jól szórakoztak.
Belvon Attila: – Nevetséges dolog amit láthattunk. Ellenfelünk háromszor találta el a kaput, míg mi vagy harmincszor. A szünet nem tett jót nekünk, igazságtalan eredmény született.