Távozni kényszerül az Arsenal új vétele

Létrehozva: 2011. október 10. 11:10
Kellemetlen hírt közölt Pak Dzsu-jung, az Arsenal néhány hete vásárolt támadója, aki két éven belül távozni kényszerül a klubtól, mivel 30 esztendős kora előtt kötelezően be kell vonulnia a katonaságba.


A dél-koreai válogatott utolsó két mérkőzésén öt gólt szerzett 26 éves futballista négyéves szerződést kötött az Ágyúsokkal, ám a felek a jelek szerint nem voltak tisztában azzal, mi vár a játékosra a közeljövőben.

„Két éven belül el kell hagynom Európát, pedig azt hittem, ez egy fantasztikus hely lesz számomra. A katonaság elkerülhetetlen, nem is gondolhatok másra" – mondta Pak.

„Továbbra is pályára lépek majd, de egy honvédségi csapatban, és azt hiszem, ezek után nehéz lesz visszatérni Európába" – tette hozzá a csatár, aki 21 hónapra köteles bevonulni.

A válogatott csapatkapitánya még nem lépett pályára bajnokin az Arsenal színeiben, de a Ligakupában már szerepelt a Shrewsbury elleni 3-1-re megnyert találkozón.