Távozhat a középpályás az Intertől

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 5. 18:16
A partvonalra került Sulley Muntari több játéklehetőséget kért Rafa Beníteztől, ám ő ezt nem tudja garantálni. Az Internazionale spanyol mestere a középpályás megértését kéri, de mivel ő mindenképp játszani szeretne, könnyen elképzelhető a távozása.


Sulley Muntari az utóbbi időben roppant kevés játéklehetőséget kapott Rafa Beníteztől. A ghánai középpályás ezt szóvá is tette az Internazionale újdonsült vezetőedzőjének, ám sok mindent nem ért el vele.

A mester elmondása szerint Muntarinak meg kell értenie, hogy vannak más játékosok is a posztján, akikre a kezdőben számít. Azonban a ghánai középpályásnak nem teljesen kilátástalan a helyzete, hiszen egy megfelelő ajánlat esetén az Inter lemondana róla.

A legfrissebb hírek szerint a Liverpool és a Tottenham a téli átigazolási időszakban ajánlatot fog érte tenni.