Tartozásai miatt tiltották el a bírót

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 7. 17:54
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) állítólagos adósságai miatt eltiltotta Mark Clattenburg játékvezetőt. A bíró ezért nem vezette szerdai MTK-Fenerbahce találkozót sem, illetve „elbukta” a Community Shieldet is, és addig nem vezethet, amíg nem tisztázódik az ügye.


 

A harminchárom éves játékvezető helyett Peter Walton vezeti az angol szezonnyitó Community Shieldet, amelyen a Manchester United és a Portsmouth csap össze a Wembleyben.

 

Azt szerdán még nem lehetett tudni, hogy miért nem Clattenburg irányítja az MTK-Fenerbahce mérkőzést a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágóján, a változás okaira így most fény derült.

 

Az Angol Labdarúgó-szövetség és a Hivatásos Játékvezetők Szervezete (PGMO) azután indította el a vizsgálatot, miután a bíró neve kapcsolatba került több olyan céggel, amelynek tartozásai vannak.

 

„A PGMO tudatában van annak, hogy Mark Clattenburg kapcsolatban áll olyan cégekkel, amelyeknek komoly tartozásai vannak – állt a szervezet közleményében. – Ő az egyik legjobb játékvezető Angliában, reméljük, hamar tisztázódik az ügye.”

 

A játékvezetőnek állítólak 60 ezer fontos tartozása van.