Szlovákia: dubaiakkal lesz első osztályú csapata Csallóköznek

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 17. 15:35
Hosszasan elhúzódó folyamat végére került pont azzal, hogy a dunaszerdahelyi DAC 1904 tavaly még harmadik ligás klubja végül fuzionált a szlovák Corgon Liga tizedik helyén végzett FC Senec gárdájával, amely a befektető, egyben tőkeerős tulajdonos nélkül maradt.


A szlovákiai Csallóköz „fővárosában” a szenciek jogán így ismét első osztályú mérkőzéseket rendezhetnek, az egyesület „fakója” pedig a Corgon Liga alatti I. osztályban, vagyis az ottani második vonalban szerepelhet majd.

 

Az egyesület rögtön nemzetközivé is alakulhat, hiszen a június 18-i hivatalos sajtótájékoztatón a 63 esztendős horvát Milan Djuricicot mutatják be vezetőedzőként. Segítői a helyi labdarúgásban jól ismert Radványi Miklós és Meszlényi Tibor lesznek.

 

Az FK DAC 1904 név alatt szereplő dunaszerdahelyi klub többségi tulajdonosa néhány hónapja egy dubai befektetőcsoport lett.

 

Képviselőik azóta nem csupán a helyi futballklub elöljáróival, de a városi vezetéssel (köztük a polgármester Pázmány Péterrel) is egyeztettek - többek között - arról, hogy a stadion felújításán túl annak villanyvilágítását is elkészítik az idény kezdeti szakaszára.