Szépen búcsúzott a címvédő a tornától

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 20. 22:22
Az első félidőben három perc alatt eldöntötte a találkozó sorsát az U19-es spanyol labdarúgó-válogatott a bolgárok ellen az A csoport 3. fordulójában. Ginés Mélendez együttese ezzel kvalifikálta magát a 2009-es U20-as világbajnokságra.


 

 

 

A tét nem más volt, mint az, hogy az összecsapás nyertese kvalifikálja magát a 2009-es U20-as világbajnokságra. A címvédő spanyoloknak tehát nem lehetett más célja: meg kellett nyerniük a meccset, hiszen az a szégyen nem eshetett meg a gárdával, hogy ennek a minimális elvárásnak sem felel meg.

Ennek tudatában kezdték a találkozót a hispánok, az első negyedóra végéhez közeledve Aarón Níguez hatalmas góljával meg is szerezték a vezetést. Sőt Emilio három perccel később meg is duplázta az előnyt.

 

Ezzel a két találattal gyakorlatilag el is döntötte Ginés Mélendez alakulata a találkozót, annak ellenére, hogy még az első játékrész derekán sem jártak a csapatok.

 

A szünet után aztán Emilio úja beköszönt, és ezzel azoktól a bolgár fanatikusoktól is elvette a reményt, akik még hittek csapatuk feltámadásában. Ezzel azonban nem volt még vége, hiszen Mérida is betalált a balkániak hálójába.

 

A találkozón több gól már nem esett, így ezzel a fölényes győzelemmel búcsúzott a címvédő a kontinensviadaltól, de az a vigasz legalább megvan, hogy jövőre az U20-as világbajnokságon javíthat.


U19-ES EB, A CSOPORT, 3. FORDULÓ:

SPANYOLORSZÁG – BULGÁRIA 4-0 (2-0)

Prága, vezette: Olivier Thual

Spanyolország: De Gea (Mejías 75.) – Azpilicueta, Castellano, Soto, Morgado (Ruiz 70.), Camacho, Parejo, Aarón (Aquino 22.), Mérida – Emilio, Alba. Szövetségi edző: Gines Melendez.

Bulgária: Karacsov – Panov, Uzunov (Zlatkov 73.), Gerorgijev, Cvetkov – Alekszandrov, Velev, Dimov (Cacsev 46.), Zehirov – Vasziljev (Kosztadinov 58.), Cvetanov. Szövetségi edző: Mihail Nikolov Madanszki

Gólszerző: Aarón (13.) Emilio (16., 52.), Mérida (63.)

Sárga lap: Parejo (45+2.), Soto (60.) ill. Panov (33.), Dimov (41.)

Kiállítva: Soto (74.)