Szalai a Schalkéban!!!

Szerző: SHLétrehozva: 2013. június 27. 12:16
A Schalke 04 hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy szerződteti Szalai Ádámot! A Mainztól távozó támadót már csak néhány formalitás választja el attól a gelsenkircheniek sportigazgatója szerint, hogy csatlakozzon a Bajnokok Ligája selejtezőjében induló klubhoz.



Az első hivatalos információt a Schalke 04 Twitter-oldala közölte, amely először azt írta, Szalai már át is esett a kötelező orvosi vizsgálaton, ám később módosítottak a bejegyzésen.

A Ruhr-vidéki együttes sportigazgatója, Horst Heldt ezt követően a sajtó mikrofonja elé állt, és közölte, a magyar játékost már csak formalitások választják el a klubváltástól.

A sportvezető bővebben nem beszélt az ügyletről, csupán annyit tett hozzá, hogy reményei szerint még csütörtökön elhárul minden akadály a hivatalos bejelentés elől.

A Bild német lap azt is tudni véli, a Schalke mennyit fizet Szalaiért a Mainznak: 8 millió eurót. A csatár sem jár rosszul az üzlettel, állítólag évi egymilliót keres majd a Veltins-Arenában.

Német sajtóértesülések szerint négy évre kötelezi el magát a kék-fehérekhez, ahol a holland Klaas-Jan Huntelaar ékpárja lehet a kezdőcsapatban.

A támadó, úgy hírlik, már szerdán elköszönt mainzi csapattársaitól, és csütörtökön edzésbe is áll új klubjánál, amely a selejtezőből igyekszik majd felkerülni a Bajnokok Ligája főtáblájára, az előző szezonban ugyanis a negyedik helyen végzett a Bundesligában.

Szalai a Schalke negyedik magyar játékosa, korábban Tóth Gyula, Szollár Krisztián és Hajnal Tamás fordult meg a csapatnál.

Légiósunk 2010 óta játszik a Bundesligában, a Mainzban 64 bajnokin 20-szor volt eredményes. Az előző idényt 13 találattal zárta, amivel házi gólkirály lett.