Svédország: egy fecske csinál-e nyarat?

Létrehozva: 2012. június 7. 11:25
Az Európa-bajnokság csapatait bemutató sorozatunkban a svédekhez értünk, akik Európa-bajnoki történelemkönyve igencsak vékony, mindössze 1992-től íródik: addig ugyanis nem sikerült kivívni a döntőbeli szereplést. Mellesleg 1992-ben sem sikerült, igaz, nem is volt rá szükség: a rendező ország alanyi jogon indíthat csapatot…


 

Becsületükre legyen mondva, éltek a lehetőséggel. Házigazdának sok mindent elnéznek, ám kizárólag szerencsével nem lehet jól szerepelni. Nos, a svédek 1-1-et játszottak a franciákkal, 2-1-re megverték az angolokat és 1-0-ra (ez volt a legédesebb siker) a dánokat. Csoportelsőként játszhattak a másik négyesben csupán második németekkel a fináléba jutásért, ám kikaptak 3-2-re. Ennél is fájóbb eredmény született a másik elődöntőben, ahol a dánok tizenegyesekkel kiverték a hollandokat, majd az aranymérkőzésen 2-0-ra legyőzték a németeket. A svédeknek – mérkőzés nélkül – maradt a bronzérem.

Négy évvel később már megint nem sikerült felkerülni a „főtáblára”, pedig ott – az Eb-k történetében először – már 16 hely volt kiadó. Aztán háromszor is Eb résztvevő volt Svédország, különösebb eredmény nélkül. Ahogy az is meglepetés lenne, ha az idén valami emlékezeteset nyújtana az egyre öregedő, tudásban viszont évek óta nem izmosodó válogatott.

A gárda immár hosszú évek óta kivívja a világversenyeken való szereplés jogát – ez a legtöbb, ami elmondható róla. Mellberg 34, Anders Svensson 35 éves, Zlatan Ibrahimovic is elmúlt 30, a svédek nagy generációjának alighanem ez lesz a búcsúfellépése.  A keret megbízható iparosok gyülekezete: a tagok jellemzően európai középcsapatokban – PSV, Celtic, Blackburn, Lyon, Galatasaray, Olimpiakosz – futballoznak.

A kakukktojás Ibrahimovic, aki sztárklubban (Milan) játszik, és akivel kapcsolatban jó ideje találgatják, hogy motorja vagy éppen ellenkezőleg, kerékkötője a csapatnak. Művészek társaságában képes kihozni magából a maximumot, zongoracipelők között azonban vergődik. Márpedig a svéd labdarúgók inkább „csörömpölnek”, semmint muzsikálnak, ezért lóg ki közülük legnagyobb sztárjuk, és ezért alakult ki a se vele, se nélküle állapot. Viszont olyan svéd kapitányt sem látott még a világ, aki ki merné hagyni a csapatból – úgyhogy, majd meglátjuk…

Magyar sztár – síppal
Puhl Sándor, a későbbiekben négyszer is a világ legjobbjának választott játékvezető igazi nemzetközi karrierje éppen a svédországi Eb-n kezdődött: a francia–angol mérkőzést bízták rá. Több feladatot akkor és ott nem kapott, de nem büntetés okán, hiszen összesen tizenöt találkozót rendeztek. Két évvel később, mindössze harminckilenc évesen feljutott a szakmai csúcsra: ő vezethette az egyesült államokbeli világbajnokság brazil–olasz döntőjét. Villámkarrier a javából, hiszen első NB I-es találkozóját (Vasas–Csepel) alig tíz évvel korábban dirigálta. Párját ritkító pályafutását az 1997-es BL-döntő (Dortmund–Juventus), illetve az 1993-as UEFA Kupa-finálé teszi teljessé. Fájó emlék, hogy eltiltás miatt nem vehetett részt az 1998-as világbajnokságon, előzőleg ugyanis nem torolt meg egy súlyos szabálytalanságot a Manchester United–Feyenoord mérkőzésen. Negyvenöt évesen, az Olaszország–Anglia összecsapáson búcsúzott a játékvezetéstől.

 

A SVÉDEK EB-KERETE:

Kapusok: Andreas Isaksson (PSV Eindhoven), Johan Wiland, (FC Köbenhavn), Pär Hansson (Helsingborg)
Védők: Mikael Lustig (Celtic Glasgow), Olof Mellberg (Olimpiakosz), Andreas Granqvist (Genoa), Martin Olsson, (Blackburn Rovers), Jonas Olsson (West Bromwich), Behrang Safari (Anderlecht), Mikael Antonsson (Bologna)

Középpályások: Rasmus Elm (AZ Alkmaar), Sebastian Larsson (Sunderland), Kim Källström (Olympique Lyon), Anders Svensson (Elfsborg), Pontus Wernbloom (CSZKA Moszkva), Samuel Holmén (Istanbul BB), Emir Bajrami (Twente), Christian Wilhelmsson (al-Hilal)

Támadók: Zlatan Ibrahimovic (AC Milan), Johan Elmander (Galatasaray), Tobias Hysen (IFK Göteborg), Ola Toivonen (PSV Eindhoven), Marcus Rosenberg (Werder Bremen)