Sosem derül ki, miért halt meg Varga

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 15. 10:25
Pénteken temetik el a tragikus körülmények között elhunyt Varga Zoltánt, ám az már sosem derül ki, miért halt meg a Ferencváros legendás futballistája. A Blikk információi szerint a család kegyeleti okokból kérte a boncolás mellőzését, és már meg is történt a hamvasztás. Az olimpiai bajnok támadó barátja, dr. Mecseki Sándor szerint nem biztos, hogy a szíve vitte el az egykori kiváló játékost.


Múlt pénteken egy zuglói futballpályán, egy öregfiúk-mérkőzés alatt lett rosszul Varga Zoltán, akin sem barátai, sem a kiérkező mentősök nem tudtak már segíteni. Logikusnak látszott, hogy a korábban már két infarktuson átesett szíve miatt ment el a legendás focista. 

Barátja, dr. Mecseki Sándor - a futsalválogatott orvosa, aki elkísérte a halála előtti nap Vargát a Sportkórházba igazolásért - a Blikknek adott nyilatkozatában elmondta, szerinte a tragédia nem hozható összefüggésbe a szívbetegséggel.

„Nem volt jele annak, hogy infarktus végzett volna vele. Azt megelőzi karzsibbadás, szorító érzés a mellkasban, ő pedig semmi ilyenre nem panaszkodott. Legalábbis ezt mesélték a játékostársai, akik a közelében tartózkodtak."

„Kaphatott trombózist, felléphetett tüdőembólia vagy agyi vérrög is okozhatta a halálát - fejtegette a számba jöhető gondokat Mecseki doktor, aki úgy tudja, barátján korábban kétszer végeztek szívkatéterezést: egyszer Budapesten, egyszer Szegeden. 

Ez azonban már sosem derül ki, Varga Zoli három gyermeke ugyanis úgy döntött, hogy kegyeleti okokból kéri a boncolás mellőzését. Az engedélyt ráadásul meg is kapták már, így szerdán meg is történt a hamvasztás.

A 65 éves korában elhunyt egykori klasszist pénteken temetik el a Szent István-bazilikában. 



 

Címkék: Varga Zoltán