Sir Alex Beckhamről és Ronaldóról

Szerző: SHLétrehozva: 2013. október 23. 18:36
Sir Alex Ferguson csütörtökön megjelenő önéletrajzi könyvében visszaemlékezett azokra az időkre, amikor David Beckham manchesteri pályafutásának befellegzett az ő irányítása alatt. Cristiano Ronaldo átigazolása kapcsán is betekintést engedett a kulisszák mögé.


Egy Arsenal elleni FA-kupa-vereség és kiesés után tartott fejmosást Ferguson Beckhamnek, amelynek egy kis csetepaté lett a vége.

A középpályás szidni kezdte a menedzsert, mire a skót mester dühében belerúgott egy focicsukába, amely fejen találta a játékost, akinek a szemöldöke vérezni kezdett.

Nem sokkal később bocsánatot kért tőle Sir Alex, de az incidens az utolsó csepp volt a pohárban, innen már nem volt maradása.

"Minden megváltozott, amikor szerelembe esett Victoriával (a Spice Girl  együttes énekesével, a szerk.). David az egyetlen a játékosaim közül, aki a hírnevet választotta, pedig a Unitedből vonulhatott volna vissza. Azt hitte, ő még Alex Fergusonnál is nagyobb. Jó időben, jó döntést hoztunk meg azzal, hogy elengedtük a Realhoz. Kézben kellett tartanom az irányítást, a klub jövője múlott ezen" - érvelt a könyvben Sir Alex.

Cristiano Ronaldo 2008-as, egész nyáron át tartó átigazolási kálváriájának egyik kulcsmozzanatát is felidézte az edzőlegenda:

"Elutaztam Portugáliába Carlos Queirozhoz, ahol Ronaldóval is találkoztam. Egyértelmű volt, hogy a Realba vágyik. Azt mondtam neki, idén nem mehetsz azok után, ahogy Ramón Calderón kezeli ezt az ügyet. Inkább lelőlek, de nem mész most oda."

A portugál egy évvel később az elnökváltás után már mehetett, rekordáron igazolta le Florentino Pérez Realja 2009-ben.

Fergie egyébként a legtehetségesebb játékosnak tartja CR-t azok közül, akikkel valaha is együtt dolgozott.