Sérültek háza: Wazza felépül, Basti nem?

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 24. 09:53
Csak néhány órával ezelőtt fejeződtek be a küzdelmek a C és a D csoportban, de a futballvilág máris lélegzetvisszafojtva várja a vasárnapi nyolcaddöntőt, amelyben két nagyhatalom, Németország és Anglia legjobbjai csatáznak. De elképzelhető, hogy egy-két ász hiányzik majd a pakliból, lévén szerdán ketten is megsérültek a dél-afrikai világbajnokság csoportkörének utolsó fordulójában.


Angliában a Manchester United csatárának, Wayne Rooney-nak az egészségi állapota miatt aggódnak. A továbbra is góltalan, de egyre jobban futballozó sztárt a 72. percben cserélte le Fabio Capello szövetségi kapitány, akkor úgy tűnt, taktikai oka lehet Emile Heskey pályára küldésének.

Nem sokkal a lefújás után aztán kiderült, a népszerű Wazza bokasérülést szenvedett Szlovénia ellen. Izgultak és izgulnak az angolok szurkolói, hiszen köztudomású, az elképesztő munkabírású futballista pályafutását többször zavarta meg valamilyen sérülés.

Rooney aztán rövid, de annál velősebb nyilatkozatban igyekezett megnyugtatni híveit.

„Rendben lesz a bokám vasárnapra” – jelentette ki az angol válogatott kulcsembere.

Reuters
Ápolják Schweinsteigert Fotó: Reuters

 

A túloldalon már közel sem ilyen rózsás a helyzet, legalábbis a legfrissebb jelentések szerint. A Ghána ellen is sokat és hasznosan dolgozó müncheni középpályás, Bastian Schweinsteiger ugyanis térdsérülést szenvedett tíz perccel a lefújás előtt, Toni Kroos váltotta.

A szalaghúzódással bajlódó Schweinsteiger felépülésére jelen állás szerint kevés az esély. Joachim Löw szövetségi kapitány gondjait tetézi, hogy az afrikaiak Mesut Özilt és Jerome Boatenget is keményen megrúgták, egyikük sem teljesen egészséges…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Győztek a németek, jöhetnek Rooneyék!
GÓLVIDEÓ! Németország 1-0-ra győzött Ghána ellen, így ők csoportelsőként, a vesztes afrikaiak pedig másodikként váltottak jegyet a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság további küzdelmeire. A meccset a mostanság sok-sok helyzetet...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Anglia továbbjutott, de csak másodikként
A vártnál talán nehezebben, rengeteg nagy helyzetet elpuskázva Anglia 1-0-ra legyőzte Szlovéniát a labdarúgó-világbajnokság C-csoportjának zárókörében. Jermain Defoe gólja azt jelentette, hogy a Háromoroszlánosok továbbléptek,...
Tovább a teljes cikkhez »