Scolari nem mond le

Szerző: MTILétrehozva: 2014. július 13. 16:42
Louis van Gaal, a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon harmadik holland válogatott távozó szövetségi kapitánya már következő megbízatásáról beszélt, míg a szombati bronzmérkőzésen 3-0-ra alulmaradt házigazdák szakvezetője, Luiz Felipe Scolari még nem tudja, mit hoz a jövő.


Van Gaal mindössze két napot pihen, mielőtt munkába áll a Manchester Unitednél, de nem is vágyik vakációra: "Nincs szükségem szabadságra. Nagy kihívás vár rám, és ha fiatalokkal dolgozhatok, akkor nincs helye a pihenésnek" - közölte a tréner, aki két napot tölt el az MU edzőközpontjában, majd pénteken útra kel a csapattal Los Angelesbe. A Vörös ördögök négy vagy öt felkészülési meccset játszanak augusztus 4-ig az Egyesült Államokban.

A hollandok vezére, Arjen Robben a bronzmeccsről elégedetten nyilatkozott: "Így akartuk befejezni a vb-t, megérdemelten nyertünk. Senki sem várta, hogy bejutunk a négy közé".

Az elődöntőben a németektől 7-1-re kikapott brazilok kapitánya, Scolari ugyanakkor a szövetség kezébe tette sorsát: "A szövetség elnöke hozza meg a döntést, én megírom a jelentésemet, és várom, hogy mi történik". A 65 éves szakember - aki 2002-ben világbajnok lett a Selecaóval - 2012-es visszatérése óta a válogatott 29 mérkőzésből csak négyet vesztett el, mégis sok szurkoló a távozását követelte a hazai fiaskó után.

A négy évvel ezelőtt második hollandok történetükben először nyertek bronzérmet vb-n, míg a brazilokkal 1966 és 1974 után harmadszor fordult elő, hogy sorozatban két vb-mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát, ráadásul a tornák történetében most kapták a legtöbb gólt, 14-et.