Schalke: visszatért a korábbi sikeredző

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 27. 10:51
Gelsenkirchenben remélik, ezúttal megdől az az axióma, hogy a „felmelegített leves nem jó”! A Schalke 04 ugyanis kedden bejelentette, két évre szóló szerződést kötött korábbi sikeredzőjével, Huub Stevensszel.


 

A tavasszal BL-elődöntős együttes eddigi trénere, Ralf Rangnick a napokban kimerültségre hivatkozva mondott le. Később a német sajtó arról írt, hogy a válogatottnál segédkező Hansi Flick vagy az FC Baselt dirigáló Thorsten Fink lehet az új szakmai vezető.

Most azonban kiderült, a jövőben Stevenstől várják az eredményeket.

Az 57 éves holland szakember 1996 és 2002 között irányította a Schalkét, amellyel UEFA Kupát (1997) és kétszer Német Kupát (2001, 2002) nyert. Utána jóval kisebb sikerrel tevékenykedett a Herthánál, a az 1. FC Kölnnél, a Rodánál, a Hamburgnál, a PSV Eindhovennél és a Red Bull Salzburgnál. Az osztrák együttesnél idén április 8-án szűnt meg az állása.

A kedd délelőtti edzést már Stevens irányítja a Schalkénál.