Saviola Messinek adná az Aranylabdát

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 9. 17:45
Amennyiben Javier Saviolán múlna, úgy Lionel Messi vehetné át decemberben az Európában játszó legjobb futballistának járó elismerést, az Aranylabdát. A Real Madrid argentin légiósa viszont nincs döntési helyzetben, hiszen a verseny az újságírók szavazatai alapján dől majd el, viszont véleménye már csak azért is megfontolandó, mert a Barcelona szélsője kiváló formát mutat, illetve már egy évvel ezelőtt is ott toporgott „küszöbön”.


Akkor, 2007-ben végül az AC Milan brazil kiválósága, Kaká lett befutó, Messinek nem sikerült belépnie. Az argentinnak meg kellett elégednie a képzeletbeli bronzéremmel, méghozzá a portugál Cristiano Ronaldo mögött.

 

Kaká abban az esztendőben BL-győzelemhez segítette a milánóiakat, de a visszafogott őszi szereplés – részéről, valamint a csapatáéról is – kissé megkérdőjelezte az addig teljesen egyértelműnek tűnő döntést. Nagyon jól hajrázott ugyanis Cristiano Ronaldo, illetve Messi: előbbi a Manchester United, utóbbi a Barcelona színeiben rugdosta a fontosabbnál fontosabb gólokat az angol, valamint a spanyol bajnokságban, illetve a BL-ben.

 

A legrangosabb európai klubsorozat végül az MU sikerét hozta, Cristiano Ronaldo pedig gyakorlatilag minden lehetséges egyéni elismerést begyűjtött, csakúgy, mint Angliában, ahol nem mellékesen bajnok is lett, így az Aranylabda-szavazás elsőszámú esélyesévé lépett elő.

 

Egy operáció miatt azonban nyáron hiányzott a felkészülési időszakból, őszi formája egyelőre meg sem közelíti a korábbit. Ellenben Messi pazar szériában futballozik, fontos gólokat szerez, részben így függetlenítve magát attól, hogy a Barcelona egyelőre hullámzó teljesítményre volt képes az ősszel.

 

„Ha rajtam múlna, egyértelműen Messi lenne a befutó” – nyilatkozta a honfitársról Saviola.

 

Érdekes, hogy pár évvel ezelőtt még éppen róla zengtek Messihez hasonlatos ódákat, miszerint micsoda karrier vár rá, szépen lassan viszont ráakaszthatjuk az „örök ígéret” jelzőt. A barcelonai kispadkoptatást követően immár a második idényét kezdte el mellőzött madridi játékosként a Realban. Az Aranylabda-szavazáson a korábbi Maradona-utód neve szóba sem kerül, akitől hazájában ezt a jelképes címet Messi mellett már Sergio Kun Agüero is régen elorozta.

 

„Senkit nem képes a legjobbak közül nap mint nap olyan jó futballra, mint Messi – érvelt Saviola. – Kiváló fizikummal rendelkezik, félelmetesen fedezi a labdát, nehéz őt szabályosan megállítani és szerelni. Gyorsasága és ritmusváltásai utánozhatatlanná teszik, ráadásul igen gólerős is egyben. Abszolút komplett játékos, aki a futballtörténelem egyik legjobbja.”

 

Ahogyan azonban Saviolának eszébe jutott a honfitárs, úgy eszébe juthatott volna egy klubtárs is, nevezetesen Iker Casillas, aki nem kisebb érdemet mondhat magáénak, minthogy kapusként találkozhatunk a nevével az idei Aranylabda-szavazás legnagyobb esélyesei között.

 

„Iker szintén parádés formában játszik, bizony ő is megérdemelné az elismerést – folytatta Saviola. – Eb-t nyert a spanyol válogatott tagjaként, a nemzeti csapatban és a Real Madridban is alapember, helye megkérdőjelezhetetlen, gyakorlatilag mindkét csapatból nélkülözhetetlen. Ha a kapusok közül kellene választanom, egyértelműen az ő nevét mondanám, de mivel mezőnyjátékos vagyok, ráadásul támadó felfogásban játszom, ezért Messi az én tippem.”

 

Amint azt a példák mutatják, a döntnökök is bizony hasonló „támadó” felfogásban gondolkodnak és szavaznak. Fabio Cannavaro 2006-os sikere védőként ritkaságszámba ment, kapus pedig mindezidáig egyetlen egy alkalommal végzett az első helyen: a szovjetek „csodafegyvere”, Lev Jasin 1963-ban találtatott a legjobbnak.

 

Gianluigi Buffon 2006-ban a második, Oliver Kahn 2002-ben a harmadik helyen végzett, egy-egy nagy torna – az olasz esetében a vb-aranyérem, a németében a vb-ezüst – sokat nyom a latban, de nem eleget az áttöréshez. Idén Casillas spanyol bajnoki címe mellett az Eb-aranya kerül a mérlegbe.