Samuel Eto’o már Barcelonában edzett

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 19. 16:13
Még el sem kezdődött, tulajdonképpen máris véget ért Samuel Eto’o üzbegisztáni kalandja. A kameruni támadó hétközben Taskentbe utazott, hogy meghallgasson egy mesés ajánlatot, amelyet az PFC Kuruvcsi(!) tett neki. A gólerős, Barcelonában nemkívánatos támadó diplomatikusan nyilatkozott a szinte hihetetlen lehetőségről, majd gondolkodási időt kérve visszatért a katalán fővárosba, ahol jelenléte nem váltott ki osztatlan lelkesedést.


Az új Barca-edző, Pep Guardiola májusi, hivatalos kinevezését követően első nyilatkozatában említette meg, hogy a jövőben nem számít az együttes három kulcsemberére, Ronaldinhóra, Decóra és Eto’óra.

 

A három klasszis élő szerződéssel bírt akkor a katalánokkal, tudvalévő dolog volt, hogy nagyon nehéz lesz őket értékükön eladni a nyáron, még ha a kérők – érdeklődők? – száma végtelen is.

 

A három kiválóság közül Deco kelt el elsőként, őt a Chelsea vitte el, őt követte a hét elején Milánóba szerződő Ronaldinho eladása. De teherként még mindig maradt Eto’o.

 

Említettekkel szemben aligha szakmai kifogása lehet Guardiolának, sokkal inkább motivációs jellegűek, hogy a vezéregyéniség szelleme a jövőben ne kísértsen az öltözőben. Hogy a nekik, az utóbbi hónapokban tisztelet a kivételnek a semmiért járó járandóságról már szó se essék.

 

A portugáltól és a braziltól már sikerült „megszabadulniuk” a katalánoknak, a kameruni azonban szombaton felvette a munkát. A nyári felkészülési szezonban először. Sok mindenről persze még nem maradt le, Guardioláék csak hétfőn találkoztak először, majd az orvosi vizsgálat után másnap kezdték meg az érdemi munkát.

 

A katalánok edzője viszont változatlanul nem számít a jövőben Eto’óra, arról azonban beszélt az öltözőbe is belátogató támadóval, hogy szándékában áll-e elutazni a skóciai edzőtáborba vagy sem. Kényszeríteni, kötelezni nem tudja, és nem is akarja. Eto’o szombaton már edzett is, igaz nem a csapattal, hanem külön: alapozó munkát végzett, miután reggel orvosi vizsgálaton is megjelent, Daniel Alves, Seydou Keita, Alekszander Hleb és Lionel Messi társaságában.

 

A kameruni szerepe azért is érdekes hatványozottan, mert a Barcelona éppen befejező csatárnak keres egy klasszist. Ezen a poszton eddig Eto’o volt a keret elsőszámú játékosa.

 

Hiába nézték azonban ki Berbatovot, Drogbát, Adebayort, legutóbb pedig Trezeguet-t, megállapodni még egyikükkel sem sikerült. Mint ahogyan Eto’ót sem sikerült eladni. Tehát akkor van is center, meg nincs is.

 

Érdeklődők Eto’o iránt is voltak-vannak, kicsit valószínűbbek, mint az üzbég listavezető, így a héten minden bizonnyal tovább bonyolódik a kameruni átigazolási ügye.

 

A Barcelona jövő héten utazik Skóciába, ahol július 24-én a Hibernian, majd két nappal később a Dundee United ellen játszik felkészülési mérkőzést. Hogy Eto’óval, vagy nélküle, az végül este került eldöntésre: a kameruni is ott lesz hétfőn az utazó keretben...