Rossz rajtot vett a bajnokságban a Barca

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 31. 20:51
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) első fordulójában az előző idényben bronzérmes Barcelona a másodosztályú bajnokként feljutó Numancia otthonában 1-0-ás vereséget szenvedett. A katalánok óriási mezőnyfölényben játszottak, de kicsit meddő és lassú játékuk csak kapufákat eredményezett, miközben a lelkes hazaiak egy korai kontra végén szerzett góllal három ponthoz jutottak a nyitányon az egyik bajnokaspiráns ellen.


 

Alighanem a legjobb összeállításában kezdett a Pep Guardiola csapata, de hiába játszott szépen és harcolt ki rögtön mezőnyfölényt, még fertályóra sem telt el, máris az addig kizárólag egy emberként védekező hazai csapat szerezte meg a vezetést.

 

Baloldali Numacia-beadás szállt el középen védők-csatárok előtt, érkezett a második hullámban a hosszún Mario, akiről teljesen megfeledkeztek a vendégek és kihasználva ziccerét a kirepülő Víctor Valdés mellett a kapu jobb oldalába bombázott.

 

A folytatásban a Messi, Eto’o, Henry csatársorral rohamozó Barca ismét az irányítása alá vonta a játékot, de hiába készített elő a lendületéből kissé visszavevő argentin, a kameruni és a francia is rontott. Tegyük hozzá, a betömörülő, szívósan védekező hazaiak ellen komoly gólhelyzetet csak ritkán tudtak kidolgozni a vendégek. A hazaiak abszolút a védekezésre koncentráltak, még azon az áron is, hogy a támadásnak mindenfajta lehetőségét feladták. Főként egygólos vezetésüknél…

 

A Barca középpályáján Iniesta és Xavi is önmagánál visszafogottabb volt, de mellettük Yaya Touré is idény eleji formát mutatott. Az új igazolások közül egyedüliként a kezdőben lehetőséget kapó Daniel Alvésre pedig rá sem lehetett ismerni: ment ő előre, csak minek. Holttérben mozogott, megoldásai pontatlanok és olvashatók voltak.

 

A második felvonásban cserékkel próbálta felrázni csapatát Guardiola, jött a fiatal Krkic, illetve két nyári igazolás, Seydou Keita és Hleb. Előrébb azonban segítségükkel sem jutottak. Még a fiatal szerb-spanyol volt a legveszélyesebb, legaktívabb, miközben a csapaton az összeszokatlanság jelei mutatkoztak. Ami a furcsa volt: még azoknál is, akik már évek óta együtt játszhatnak…

 

Messi sokszor öncélúan cselezgetett, gyakran keresztbe szólózott a pályán, veszély nélkül. Ha mégis áthámozta magát három-négy emberen, mindig volt az ötödik-hatodik, aki kisegített. Az argentin társai pedig egy fokozattal lassabban játszottak a kelleténél, illetve annál, ahogyan tudnak, így adtak lehetőséget a bekkelő hazaiaknak, hogy tartsák az eredményt.

 

A hajrában Eto’o fejelt keresztbe a kapu előtt így ígéretes beadást, majd a 90. percben Messi az ellene megítélt szabálytalanságot követő szabadrúgást a tizenhatosról vágta a kapufára: ezen a meccsen semmi sem sikerült a katalánoknak.

 

A Numancia hetedszer találkozott a katalánokkal, négy döntetlen és két vereség után először tudott nyerni. Viszont a Barcelona továbbra is nyeretlen a kiscsapat otthonában.

 

A BL-csoportkörbe bejutó Atlético a bajnokságra is átmentette jó formáját, ennek a Málaga látta a kárát. A madridiak hazai pályán már a félidőben három góllal vezettek, Forlán duplázott.

 

Az Athletic viszont simán kikapott Bilbaóban az Almeriától, a vendégek már 3-0-ra is vezettek, ismét egy nehéz szezon elé néznek a baszkok.

 

Az Huelva a Betis, a Getafe az újonc Sporting Gijón vendégeként nyert egy góllal.

 

A liga fajsúlyos együttesei közül idegenben szerzett pontot a Villarreal és a Sevilla. Hiába szerzett mindkét csapat vezetést, a házigazdák – az Osasuna és a Santander – válaszolni tudtak. Az Osasuna mérkőzésre nevezett keretében nem kapott helyet Vadócz Krisztián.

 

 

SPANYOL ÉLVONALBELI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (LA LIGA), 1. FORDULÓ:
  • Athletic Bilbao – Almeria 1-3 (0-2)
  • Gólszerzők: Vélez 57., ill. Pellerano 7., Negredo 33., Ortiz 50.
  • Atlético Madrid - Malaga 4-0 (3-0)
  • Gólszerzők: Heitinga 26., Forlán 38., 43. – a másodikat 11-esből, Sinama Pongolle 80.
  • Real Betis - Recreativo Huelva 0-1 (0-1)
  • Gólszerző: Adrián Colunga 35.
  • Sporting Gijón – Getafe 1-2 (1-1)
  • Gólszerzők: Diego Castro 35., ill. Albín 14., Casquero 86.
  • Racing Santander – Sevilla 1-1 (0-0)
  • Gólszerzők: Juanjo 75., ill. Luis Fabiano 70.
  • Numancia - Barcelona 1-0 (1-0)
  • Gólszerző: Mario 12.
  • Osasuna – Villarreal 1-1 (0-0)
  • Gólszerzők: Nekounam 69., ill. Marcos Senna 54.