Rímfaragó Szilveszter és az afrikai álom

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 30. 09:08


 

Itt van május elseje,

A Koeman-éra kezdete.

A munka ünnepén állt munkába,

Belevágta fejszéjét a nagy fába.

 

 

Barátkoztunk, nyeregettünk

Tétmeccseken keseredtünk.

Vébét álmodott nekünk a holland,

Firkász vigyázz, szavait ki ne forgasd!

 

 

Rajtoljunk pontokkal, hárommal!

Aztán ikszeltünk Pesten a dánokkal.

Nem lőttünk gólt, de nem is kaptunk,

Már a startvonalnál beragadtunk.

 

 

Bátran utaztunk Stockholmba,

Az összkép nem lett otromba.

Játszottuk a focit, de kikaptunk,

Helyzeteinket sorban kihagytuk.

 

 

Albánia ellen győzelem vagy halál,

És jött Sanyi, a megmentő csatár.

Juhász is villant, kettő-null ide

Már nem is volt olyan meleg a pite.

 

 

Máltára utazni veszélyes dolog,

A fiaskó óta egy ország dohog.

De most aztán hajtottak a fiúk,

Torghelle mutatta, merre a kiút.

 

 

Négy meccs, hét pont, hatalom,

Törjünk át a falakon!

Előkelő helyen telel a magyar,

A tavaszi ébredés se legyen fanyar!

 

 

A tiranai túra lehet menny vagy pokol,

Hintünk kettőt, hármat, senki sem okol.

Érkezik majd Málta, várjuk szeretettel,

Kötelező győzelem, ezt ne felejtsd el!

 

 

Szusszanunk egy kicsit és jön is a svéd,

Ibrahimovic lő, Babos meg véd.

Most mutasd meg nekik, Gera, Hajnal, Huszti!

Futballnemzetünket a csávából húzd ki!

 

 

És még hátravan az érettségi vizsga,

Cristiano Ronaldo és Portugália.

A cápa ellen kishalak leszünk,

De ha feladnánk, elmenne az eszünk.

 

 

Dániába megyünk, talán lesz még tét,

Megkeseríthetjük Olsenék életét.

Ha legyűrjük őket, jó helyen zárunk,

És valóra válhat dédelgetett álmunk.