Ribéry nem tudja mikor térhet vissza

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 24. 11:10
Franck Ribéry szerint az idei labdarúgó Európa-bajnokságon elszenvedett bokasérülése volt a legsúlyosabb, amit pályafutása során elszenvedett. A Bayern München francia válogatott középpályása őszintén elmondta, maga sem tudja, mikor térhet vissza.


A francia klasszisnak elszakadtak a bokaszalagjai az Európa-bajnokság utolsó csoportmérkőzésén. A találkozó több szempontból is rosszul végződött a játékos számára, sérülése mellett kikaptak a franciák az olaszoktól, és azzal a vereséggel el is estek a továbbjutástól.

 

Annak ellenére, hogy korábban arról szóltak a híresztelések, a klasszis sérülése nagyon komoly, a műtét jól sikerült, de ettől függetlenül azt nem lehet tudni, mikor játszhat újra.

 

„Kétségtelenül ez a legsúlyosabb sérülés, amit pályafutásom során elszenvedtem – nyilatkozta Ribéry a L'Equipe-nek. – De lehetne rosszabb is. Ez az amitől féltem, hiszen először úgy éreztem a térdem is megsérült, de szerencsére nem.”

 

„Őszintén megmondom, hogy nem tudom megmondani, mikor tréningezhetek újra. Nagyon remélem, szeptemberben már elkezdhetem a futóedzéseket. Remélem minden jól alakul.”

 

„Sokkal jobban érzem magam, hogy itt lehetek a klubomnál a vezetőkkel és a csapattársaimmal - tette hozzá a francia klasszis. - Remélem minél hamarabb pályára léphetek újra, de vigyáznom kell, hiszen ennek a sérülésnek idő kell ahhoz, hogy teljesen rendbe jöjjön.