Rajczi Péter visszatért az Újpest FC-be

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 3. 15:52
Hosszas egyeztetések után csütörtökön megállapodott az Újpest FC korábbi csatárával, Rajczi Péterrel. A lila-fehérek hároméves szerződést kötöttek a 27 éves futballistával, aki másfél év légióskodás után tér vissza a Megyeri útra.



 

 

 

 


A gólerős támadó második időszakát kezdheti meg a IV. kerületben, miután először 2003. nyarán Kaposvárról került a fővárosi egyesülethez. Első NB I-es találkozóját is lila-fehérben játszotta, 2003. július 28-án a Debrecen ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be a magyar élvonalban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rajczi Péter a 2005-2006-os szezonban újpesti színekben gólkirályi címet szerzett 24 találattal. A liláknál 88 NB I-es találkozón 48 gólt szerzett, de tizenegy alkalommal a magyar válogatott mezét is magára ölthette. A nemzeti csapatban három alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.

 

 

 

 

 



A csatár 2007 tavaszán kezdett el légióskodni az angol másodosztályban szereplő Barnsleyban, ahol 15 mérkőzésen egy gólt szerzett. 2007 nyarán ismét Újpesten készült, és a pontvadászat elején öt bajnokin pályára is lépett a liláknál, majd szeptemberben igent mondott az olasz másodosztályú Pisa hívására. Az itáliai együttesben sérülések hátráltatták szereplését, ezért mindössze tizenkétszer lépett pályára, és egy gólt szerzett.

 

 

 

 

 

 

 

A Pisánál kevés játéka ellenére elégedettek voltak a magyar játékossal, akinek azonban mai napig tartozik a csapat, így Rajczi jobbnak látta, ha biztosra megy, ezért elfogadta az Újpest ajánlatát.

 

 

 

 

 

A Megyeri úti klub elmondása szerint a 27 éves labdarúgóval, aki Hajdu Norberttől visszakapta a nyolcas mezt, a következő idényre teljessé vált a gárda támadószekciója.