„Rajczi kétszer döfte belém a kést”

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 22. 12:37
Mészöly Géza nem köpködve jött el Újpestről, ahol – ha úgy hozza a sors – akár harmadszor is leülne a kispadra. Előbb viszont tisztába tette a múltat, a célkeresztben Rajczi Péterrel, aki „kétszer is belédöfte a kést”, még ha szándékosságot nem is feltételez Mészöly – a kettejük között húzódó feszültség ellenére.


 

Mészöly Gézának négy forduló után mennie kellett Újpestről, miután a csapat nemhogy pontot, de gólt sem szerzett. A Paks elleni „búcsúmeccsen” még más irányt vehettek volna a folyamatok, ám Rajczi Péter tizenegyest hibázott. Véletlen egybeesés – vagy több annál?

„A nyáron kikötöttem, hogy nem dolgozom együtt Rajczi Péterrel, korábban ugyanis öltözői információkat szivárogtatott ki a vezetőségnek. Rombolta a csapategységet, de nem volt mit tennem, felsőbb utasításra számítanom kellett rá” – mondta a szakember az XO Bistróban tartott hétfői sajtóbeszélgetésen, majd áttért a fájóan közeli múlt történéseire.

„Lázár Bence és Rajczi Péter a kijelölt tizenegyesrúgó Újpesten. A Paks ellen Lázár kezébe vette a labdát, én pedig bólintottam, és zöld utat adtam neki. Erre azonban Rajczi kikapta a kezéből a lasztit, és ragaszkodott hozzá, hogy ő legyen az ítéletvégrehajtó. Megmenthetett volna, de hibázott. Fel sem tételezek szándékosságot, de nem lehet megfeledkezni róla, hogy korábban is ő ’döfte belém a kést’. Mikor első újpesti időszakomban a Fehérvárral játszottunk az utolsó fordulóban, kiállították, a csapat pedig nem bírta el a terhet, és kikapott.”

Mészöly hangsúlyozta, a többi játékos egy emberként mellette állt, Rajczi körül nem alakult ki klikk az öltözőben, de nehézség így is akadt bőven.

Kommentár nélkül
Sem Rajczi Péter, sem az Újpest nem kívánta kommentálni honlapunknak Mészöly Géza állításait. A lilák sajtófőnöke, Nemes Károly elmondta, a klubnak csupán annyi hozzáfűznivalója van a történtekhez, ami a szombati közleményben olvasható.


„Az újpesti vezetés a szezon előtt a nagy kapkodásban kitalálta, az első ötben kell végezni, miközben ehhez egyáltalán nincsenek meg a feltételek. Nikola Mitrovics és Jarmo Ahjupera távozását nem tudja átvészelni egy ilyen törékeny csapat, a játékosok ráadásul irgalmatlan nehéz körülmények között futballoznak. Az anyagi bizonytalanság rányomja a bélyegét a szereplésre, nincs labdarúgó, aki függetleníteni tudná magát ettől. Annyi pénzt persze kapnak, hogy az éhhalál nem fenyegeti őket, de a helyzet hosszú távon aligha tartható.”

A szakember az újpesti szurkolókat több ízben is méltatta a sajtóbeszélgetésen, és meghatódott azon, hogy a Paks elleni vereség után kihívták magukhoz, és biztosították támogatásukról. Az UTE-család szeretetéért sohasem lehet elég hálás, és elköteleződésére példaként felhozta, hogy hétfő este ismét Újpest-címerben futballozik majd az öregfiúkcsapatban.

És a piszkos anyagiak: Mészölyt azonnali hatállyal menesztették Újpesten, és bár augusztus 31-ig valamennyi járandóságát kifizették, eredeti szerződése még tíz hónapig volt érvényes.

„2012 júniusáig kellene kifizetniük, de ez alighanem jogi úton dől el. A szerződésszegést aligha lehet rám bizonyítani, hacsak nem azzal vádolnak meg, hogy az első négy forduló után nem érhettünk volna oda az 1-5. helyre, amelyre szóban ígéretet kellett tennem. Olyat viszont már láttunk, hogy négy pont nélküli forduló után egy csapat ennyire feljavult, közeli példaként a Zalaegerszeget lehet idecitálni. Többet viszont nem mondhatok erről, titoktartás kötelez.”

Mészöly az új sportigazgatóval, Leo Beenhakkerrel nehezen értette meg magát, és menesztése előtt röviddel leült vele tárgyalni. A megbeszélésén részt vett Bartha Csaba ügyvezető igazgató is, aki nem volt hajlandó beleegyezni a szakvezető kirúgásába, Tolnai Sándor – akkor még előzetes letartóztatásban lévő – tulajdonos azonban kimondta a végső szót: ha valakinek mennie kell, akkor Mészöly legyen az.

A szakember ennek dacára ismét munkát vállalna Újpesten, ha új vezetőség érkezne, de a következő időszakban inkább tovább képezi magát. Jár majd tanulmányúton a manchesteri óriásoknál, a Unitednél és a Citynél, de alighanem az isztambuli Galatasaraynál is belekóstol a szakmába. A Vasas edzői posztjára konkrét megkeresés nem érkezett, de el sem vállalta volna. A látszatot mindenképpen el akarta kerülni, hogy „apuka”, Mészöly Kálmán intézkedik a háttérben.

A SportHirado.hu kérdésére, mely szerint lenne-e az a pénz, hogy a Ferencvárosnál keletkezett üresedést betöltse, burkolt nemmel válaszolt. Mint fogalmazott, a Fradi-drukkerek várhatóan amúgy sem néznék jó szemmel a szerepvállalását, részben a már említett „apuka” miatt. Csak emlékeztetőül: a zöld-fehér drukkerek Mészöly Kálmán nyakába (is) varrják, hogy az FTC-t 2006-ban visszasorolták a másodosztályba.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mészöly Gézát kirúgták Újpesten!
A továbbiakban nem Mészöly Gézának hívják az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzőjét – jelentette be szerda reggel a lila-fehér klub. Leo Beenhakker sportigazgató szerint új impulzusokra van szükség, ezért döntött a szakember...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Messiéket másolná az Újpest
Néhány órával Mészöly Géza menesztése után máris kinevezték az Újpest új vezetőedzőjét, Zoran Szpisljakot. A Debrecent is megjárt szakembert meleg kézfogással „üdvözölte a fedélzeten” Leo Beenhakker sportigazgató – egyelőre csak...
Tovább a teljes cikkhez »