Présinger Ádám: Jöjjenek az olaszok!

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 20. 07:00
A csehországi U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon szereplő, immáron elődöntős és világbajnoki résztvevő magyar válogatott balhátvédje, Présinger Ádám kifejezetten örülne annak, ha a jövő szerdai elődöntőben Olaszország lenne az ellenfél. Szabó László szerint a csapat nem eshet ki a ritmusból, a németeket is le kell gyűrnie vasárnap, Németh Krisztián pedig úgy véli, itt az idő, hogy azok is szóhoz jussanak, akik becsülettel végigdolgozták a felkészülést, de eddig még nem bizonyíthattak az Eb-n. Korcsmár Zsolt ezúttal nem játszik, hanem szurkol és eltiltását tölti le.


 

„Az egész csapattól is és saját magamtól is ugyanazt várom, amit eddig. Ha a megkezdett úton haladunk tovább, akkor nagy baj nem történhet – állítja Présinger Ádám balhátvéd, aki a bolgárok és a spanyolok ellen mindvégig a pályán volt. – Az elődöntőben jó lenne elkerülni a házigazda cseheket, leginkább annak örülnék, ha az olaszokkal csapnánk össze.”

 

„Nem eshetünk ki a ritmusból, a németek elleni meccset is be kell húzni. Nem elégszünk meg a már biztos továbbjutással, meg akarjuk nyerni a csoportot - jelentette ki ellentmondást nem tűrően Szabó László. – Az edzésen az volt a cél, hogy a lehető legjobban felpörögjünk a meccsre, azt hiszem, ez sikerült is. Remélem, újra helyet kapok a kezdőcsapatban.”

 

Présinger Ádám és Szabó László tevékeny részese lehet a csoportelsőségért vívott német-magyar csúcstalálkozónak, Korcsmár Zsoltra viszont biztosan nem számíthat Sisa Tibor. A sárga lapjai miatt hiányzó középső védőt legközelebb a szerdai elődöntőben állíthatja csatasorba a szakember.

 

„Furcsa lesz számomra a németek elleni mérkőzés, hiszen eltiltásomat töltöm, így csak a lelátóról szurkolhatok a társaknak – magyarázza Korcsmár. - Nyilván szívesebben lennék a pályán, de talán jobb így, hogy a harmadik csoportmeccset kell kihagynom, nem pedig az elődöntőt. Innentől kezdve gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy kit kapunk, könnyű ellenfél nincsen.”

 

Az még bizonytalan, hogy szerdán Plzenben vagy Mlada Boleslavban küzdhet meg a fináléért a magyar válogatott, az viszont biztos, hogy Németh Krisztiánra óriási szüksége lesz a csapatnak. A liverpooli támadó a spanyolok ellen a második félidő elején begyűjtött egy sárga lapot, így Gál Andráshoz és Simon Andráshoz hasonlóan eltiltás fenyegeti.

 

„Ha kell, le tudom hozni úgy a németek elleni meccset, hogy ne kapjak sárgát, majd meglátjuk, pályára küld-e a tréner. Az elődöntőt semmi esetre sem hagynám ki – mondja el Németh Krisztián. – Vannak olyanok a keretben, akik kőkeményen végigdolgozták a felkészülést, de még nem jutottak szóhoz, vagy csak kevesebbet játszottak. Ők is ugyanúgy megérdemlik a lehetőséget.”

 

Némethnek ebben mindenképpen igaza van, Pokorni Péter, Szekeres Adrián és Lengyel Dániel debütálásra vár az Eb-n, valamint Simon András és Bajner Bálint is csupán perceket kapott eddig. Vasárnap este Pribramban eljöhet az ő idejük, bizonyíthatnak a szövetségi edzőnek. A várható összeállításra mégis kár lenne egy árva szót is pazarolni, Sisa Tibor úgysem fedi fel a lapjait másfél órával a kezdésig. Pontban fél hétkor viszont elárulja, miként határozott.