Poulsen után nem lesz több új ember

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 14. 21:33
A Juventus hétfőn hivatalosan is bejelentette Christian Poulsen szerződtetését, több, a mezőnyben használható labdarúgót már nem igazol idén. Erről Claudio Ranieri, a torinói sztárcsapat vezetőedzője beszélt, kiemelte, tökéletesen elégedett az új kerettel.


„Azt kértem, legyen két emberem minden posztra. Megkaptam. Az új ember (Poulsen) érkezésével roppant erős lett a középpályánk. Mindenki téved, aki kételkedik Poulsen képességeiben” – jelentette ki a rutinos szakember.

 

A dán játékos közel 10 millió euróért hagyta el a Sevillát, amellyel tavaly UEFA Kupát nyert. Előtte, 2002 és 2006 között a Bundesligában érdekelt Schalke 04-et erősítette. A Juventusszal négy évre szóló, 3 millió eurós fizetést garantáló szerződést kötött.

 

A torinóiak idén nyáron Poulsen előtt megszerezték Olof Mellberget (Aston Villa), Amaurit (Palermo), valamint Dario Knezevicet (Livorno).

 

„Már csak egy kapus hiányzik, de így is elégedett vagyok az átigazolási eredményekkel. Köszönöm a klubnak, hogy jó csapatot kaptam” –jegyezte meg Ranieri.

 

A Juventus a legutóbbi szezonban a Serie A harmadik helyén végzett az Internazionale és az AS Roma mögött, így hamarosan már a Bajnokok Ligája selejtezőjében szerepelhet.