Pölöskei: Végigkísért az Intertotó-kupa

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 24. 12:08
A Bp. Honvéd 19 ponttal a tizenegyedik helyen zárta az őszt, az együttes különösen a szezon közepén mutatott a vártnál lényegesen visszafogottabb teljesítményt. Akkor is elsősorban hazai pályán, a Bozsik József Stadionban nem volt mindig rossz a vendégcsapatok élete. Erről kérdeztük a kispestiek vezetőedzőjét, Pölöskei Gábort, aki szerint a nyári nemzetközi kupaszereplés erősen rányomta a bélyegét a bajnoki szereplésre…


- Kifejezetten jónak értékelem szereplésünket az Intertotó-kupában – nyilatkozta a SportHirado.hu-nak Pölöskei Gábor –, pihenés és különösebb felkészülés nélkül, lendületből vágtunk bele, miután a sok visszalépés követően adódott előttünk a lehetőség az indulásra. Két fordulót sikerrel vettünk és a harmadikban is helytálltunk, csak egy kis lépés választott el bennünket attól, hogy bejussunk az UEFA-kupába.

 

- Letudva az őszt, jó döntés volt elvállalni az indulást vagy sem?

 

- Az biztos, hogy különleges felkészülést igényelt. Amíg mások felkészülési mérkőzéseket játszottak, mi már tétmeccseken edződhettünk. Ráadásul a várakozásokon felül teljesítettünk, ami jót tett az önbizalomnak és a csapatszerkezetnek. Viszont hatása erősen rányomta a bélyegét az őszi, bajnoki szereplésünkre, egy idő után meglátszott a csapaton, hogy kimaradt a nyári felkészülés.

 

- Milyen helyre várta csapatát?

 

- Nem voltak merész céljaink, így a középmezőny elejére vártam magunkat. Végülis ott vagyunk a középmezőnyben, pár ponttal azért lehetne többünk, de azt kell mondjam: nagyon sűrű itt a mezőny, rettentően kiegyenlítettek az erőviszonyok. A negyedik helyen álló Haladás és a 14. helyezett Paks között mindössze nyolc pont a különbség. Pár meccs alatt, ami lehet egy jó, vagy éppen rosszul sikerült periódus, máris borulhat a sorrend, hirtelen egész máshol találhatja magát egy csapat, mint ahonnan indult.

 

- Milyen negatívumokat és pozitívumokat élt meg csapatával az ősszel?

 

- Az Intertotó-kupát már előbb említettem pozitívumként, de ide sorolom a Magyar Kupát is, ahol már a nyolc között vagyunk, valamint a Ligakupa-szereplésünket, ahol szintén jól teljesítünk. Természetesen ahogy van pro, úgy van kontra is. Voltak negatívumok is, de ezt majd elmondom öltözőn belül a csapatnak, ezt a kérdést belügyként kezelem. Negatívumként említem meg, hogy néhány kulcsjátékosom nagyon sokat hiányzott az ősszel, így a védelemből Takács Ákos és Benjamin, míg a támadósorból Abraham. Ők azokon a mérkőzéseken hiányoztak leginkább, amelyeken nüanszok döntöttek arról, hogy kikapunk vagy csak döntetlent játszunk. Ennyit számít ugyanis egy-két kulcsember időleges, vagy éppen hosszú hiánya.

 

- Milyen téli felkészülést tervez?

 

- A napokban került átadásra a műfüves pályánk, így adottak a normális körülmények a munkára. Ez nagyban hozzájárul, hogy elmarad az utazás, itthon tudunk készülni a tavaszra. Mivel nemcsak a talaj ideális, hanem a pályaméret is hitelesített, edzőmérkőzéseket is tudunk rajta játszani, nem kell vendégségbe, vagy éppen külföldre mennünk.

 

- Gondolkodnak erősítésekben?

 

- Igen, mindenképpen szeretnénk, de legalábbis szakmai szempontokat figyelembe véve ideális lenne, ha posztokon két egyforma képességű, bármikor bevethető játékos állna a rendelkezésemre. A legsürgősebb egy jobbhátvéd szerződtetése, a kiesett Takácsot nehéz volt pótolni. Még két-három posztra hoznánk új embert, vannak kiszemeltek, tárgyalásban vagyunk, de még nem született megegyezés.

 

- Az őszi szezon egésze, beleértve a riválisokat, tartogatott valamilyen meglepetést?

 

- Nem, én azt kaptam, amit vártam. A dobogón azok vannak, akiket eleve a bajnokesélyesek közé soroltam, de számítottam arra is, hogy a Szombathely és a Nyíregyháza ilyen jól szerepel majd, hiszen jól erősítettek a nyáron és a szakmai hátterük is korrekt és rendezett. De mint mondtam, a középmezőny kiegyenlített, a tavasszal nagy csatákra lesz kilátás.

 

- Játékosokra lebontva kapott újdonságot?

 

- Ott sem igazán. A csapatok gólvágói és húzóemberei ugyanazok, mint voltak korábban.

GARAMI: MAJD A LIGAKUPA UTÁN
Természetesen a sorban a tizedik helyezett MTK szakvezetője, Garami József következett volna, ám a szakember nem vállalta az értékelést, mondván, megvárja a hátralévő Ligakupa-meccseket. Tehát amint lemegy a sorozat, úgy a mesteredző véleményét is meghallgathatjuk a kék-fehérek őszi szerepléséről.

 

 

Biztató indulás, kisiklott folytatás, pontos beérkezés
A rajton hazai pályán beragadt ugyan a Honvéd – otthon kapott ki a Vasastól 1-0-ra –, de azt követően négy fordulót igen gördülékenyen tudott le. Az MTK, majd Paks vendégeként döntetlent játszottak – mindkétszer 1-1-t –, miközben a ZTE-t és a Diósgyőrt is 3-1-re győzték le otthon a kispestiek. Akkor a hatodik helyen álltak. A fordulópont Győrben jött el, ahol peches gólokat kapva, 4-1-es vereséget szenvedett a Pölöskei-legénység. Ezt a Fehérvár elleni hazai, 2-1-es zakó követte, a gárda elvesztette tartását. Nyíregyházán is belefutottak egy háromgólosba (3-0), majd az Újpest úgy vitt el egy pontot a Bozsik Stadionból, hogy Maróti Béla öngólt fejelt. A kispestiek a kilencedik forduló után visszacsúsztak a 13. helyre. A 6-9. fordulót között egy pontot szereztek, erre rajtuk kívül a két kiesőhelyen telelő csapat, a REAC és a Siófok volt még képes. A Balaton-parton azonban győzni tudtak (1-0), viszont az újonc Haladás egy jól eltalált lövősnek köszönhetően úgy gazdagodott három ponttal Kispesten, hogy a hazaiak mezőnyben mutatott játékuk és veszélyesebb helyzeteik alapján közelebb álltak a győzelemhez. Debrecenben ismét jött egy háromgólos vereség (4-1), a szezont azonban két győzelemmel zárta a csapat (a REAC ellen 5-2 idegenben, otthon 2-1 a Kaposvár ellen), és ez könnyen három is lehetett volna, ha a Kecskemét ellen számtalan lehetőségéből bebiztosítja a győzelmét a Honvéd, de mivel nem tette, Csordás Csaba pontot mentett a hosszabbításban.

 

Hercegfalvi Zoltán, az egyszemélyes támadósor
A Honvéd 22 gólt szerzett, 25 kapott az ősszel. Elsősorban Hercegfalvi Zoltán érdeme a csapat eredményessége, hiszen a támadó kilenc gólja mellett négyszer az előkészítésben is tevékeny részt vállalt. A csapat visszafogottabb teljesítőképessége azonban a szezon közepén az ő hatékonyságára is erősen kihatással volt. Hercegfalvi mellől hiányzott egy hasonlóan gólerős játékos, aki a befejezésekhez is odaér, normális esetben az Abraham, illetve a pótlásaként bevethető Abass fel tudná vállalni ezt a szerepet, ősszel azonban sérülések miatt egyikük sem tudott képességeinek megfelelően teljesíteni. Mindkét afrikai légiós két-két gólt szerzett, de legalább kétszer annyi maradt bennünk, még sérülésük ellenére is. A középpályán mindenki kivette a részét a támadásépítésből, de a sok átlagos teljesítmény mellé bizony elkelt volna egy kiugró is. A védekezésben alapember volt Mico Szmiljanics, aki egyetlen percről sem hiányzott az ősszel, de a szélsőhátvéd Vincze Zoltán, valamint a középpálya védekező része, Maróti Béla és Genito is sok lehetőséget és feladatot kapott.

 

Nehéz tavasz vár a Honvédra
A kispestiek a tavasz folyamán több olyan csapathoz is ellátogatnak, akik ellen nagy valószínűséggel a döntetlenért, a pontért is rettentően meg kell izzadniuk. Angyalföldön kezdenek, a folytatásban pedig Diósgyőrbe, Zalaegerszegre, Székesfehérvárra, Újpestre, Szombathelyre, Kecskemétre és zárásképpen Kaposvárra is utaznak. Sok választásuk nem lévén hazai pályán kell megszerezni pontjaik döntő hányadát, a meghatározó együttesek közül fogadják a Debrecent, illetve a szebb tavaszban bízó Győrt és MTK-t, valamint az jó őszt letudó Nyíregyházát. A REAC, a Siófok és a Paks legyőzése viszont alapkövetelmény kell legyen a piros-feketék számára.