Platini: Nem utasításra szavaztam

Szerző: MTILétrehozva: 2013. január 29. 19:44
Határozottan visszautasította a vádakat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke, akit azzal gyanúsított meg a France Football című francia magazin, hogy Nicolas Sarkozy akkori államfő utasítására szavazott Katarra a 2022-es világbajnokság házigazdájának kiválasztásakor.


"Azt hinni, hogy a Katarra adott voksom a két ország közötti megállapodás eredménye volt, nem más, mint egyszerű spekuláció" - fogalmazott közleményében Platini, majd kilátásba helyezte, hogy mindenkit beperel, aki megkérdőjelezi függetlenségét a szavazással kapcsolatban.

A France Football szerint a katariak azt ígérték Platini voksáért cserébe, hogy jelentős pénzeket fektetnek a francia futballba - a lap úgy tudja, hogy az erre vonatkozó egyezség 2010. november 23-án, egy Élysée Palotában rendezett fogadáson született meg.

A 2022-es vb-házigazdáról bő egy héttel később, december 2-án döntöttek, a szakértők szerint esélytelen Katar többek között a favoritnak tartott Egyesült Államok pályázatát megelőzve nyert.

Címkék: michel_platini