Petárda tette tönkre a kapus karrierjét

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 19. 11:20
Egy sportolónak már azt is nehéz megemésztenie, ha egy váratlan sérülés, baleset után fel kell hagynia azzal, amit addig addig annyira szeretett csinálni. Képzeljük el ezek után Georg Kochot, az osztrák labdarúgó bajnokság címvédője, a Rapid Wien kapusát, akinek egy szurkolók által behajított petárda miatt kell idő előtt visszavonulnia. A hálóőr még augusztusban sérült meg és egészen szerdáig reménykedett a visszatérésben. Nem történt meg...


A két bécsi rivális, az Austria és a Rapid összecsapása mindig parázs hangulattal párosult, annyira viszont nem fajultak még el a dolgok, hogy jóformán likvidálják az ellenfél kapusát. 2008 augusztusában pedig pontosan ez történt.

 

Két szurkoló petárdát dobott a gyanútlan Georg Koch közelébe, aki a robbanás hatására halláskárosodást szenvedett, illetve egyensúlyproblémákkal küzd a borzalmas baleset óta. Ez utóbbi hosszú dilemmát okozott az orvosok számára, viszont szerdán kimondták a végső szót. 

 

Koch nem folytathatja profi pályafutását. A játékos érthetően letörten kommentálta a döntést: „A létező legutolsó pillanatig vártam, hátha újra pályára léphetek, de be kell valljam, semmi értelme ezen gondolkoznom. Két fiatal lehet a felelős mindenért, de az ilyen és ehhez hasonló cselekményeknek nincs helye a stadionokban és komoly következményeket kellene, hogy vonjanak maguk után” – fakadt ki a 37 éves Koch.

 

A végső döntés kimondása és a Rapid Viennával élő szerződésének felbontását követően a kapus visszatér Németországba, oda, ahonnan indult karrierje, Düsseldorfba.