Pénz nincs, káosz van Miskolcon

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 14. 17:12
Már a november végi sztrájk sem vetített szép jövőt a diósgyőr futballcsapata számára, de az új év sem indult sokkal jobban. A több hónapnyi fizetéssel adós klub játékosai már három határidőt is szabtak a vezetőségnek az óév utolsó heteiben, ám a Dlusztus Imre vezette tulajdonosi kör azóta is adós a bérekkel. Igaz, az elöljáró a Borsod Online-on úgy nyilatkozott, korábban többször is csöpögtettek pénzt a játékosoknak.


A Diósgyőr játékosai november 29-én félórás sztrájkot tartottak a Bőcs elleni Ligakupa-mérkőzés előtt, de akkor még összekaparták magukat és 5-0-ra kiütötték másodosztályú ellenfelüket.

 

Természetesen már akkor is a pénzügyi hiányosságok voltak a középpontban, ám az azóta a játékosok által megszabott három határidőt sem tudták betartani a vezetők, így január közepére annyira elmérgesedett a helyzet, hogy jelenleg tizenöt játékos távozására van lesély.

 

Ebbe a tizenötbe nem tartoznak bele a szerb légiósok, ugyanis Dlusztus Imre megegyezett velük a folytatásról. Ennek köszönhetően Djordje Kamber, Boris Milicsics, Dane Trbovics, Drasko Vojinovics és Srdjan Stanics továbbra is a piros-fehéreket erősíti majd.

 

Ami már biztos, hogy a Sebők Vilmos távozása után kinevezett csapatkapitány, a rutinos Tóth Mihály távozik, ugyanis az ügyvezető igazgató bejelentette, hogy a kispesti nevelésű támadó szabadon igazolható. Nem kis veszteség lenne ez a miskolciaknak, hiszen Tóth a csapat házigólkirálya, és nem úgy tűnik, mintha bárki pótolni tudná.

 

Nem egyszerű a helyzete a Sisa Tibor vezette együttesnek, hiszen az NB I 12. helyén álló gárda akár a kizárás sorsára is juthat, ahogy a 2007-2008-as bajnoki idényben a Sopron, amelynél hasonló helyzet alakult ki.

 

"December óta nem történt pozitív változás a felénk fennálló tartozások tekintetében és bár sokszor kaptunk ígéretet, ezek nem teljesültek. Nehéz így neki indulni az előttünk lévő félszezonnak, hiszen ez mindenkinek benne van a fejében, vagyis ezt a problémát minél hamarabb orvosolni kell. Mindenkinek értékelnie kell a kialakult helyzetet a - bár most a magam nevében beszélek - a végtelenségig nem lehet várni" - nyilatkozta egy hete Tóth Mihály a borsodi honlapnak.

 

Ezzel szembenállnak Dlusztus Imre szerdai mondatai, aki elmondta, amennyire tudtak, fizettek a játékosoknak.

 

"Az utóbbi hetekben, amikor csak tudtunk csöpögtettünk pénzt, ő is két alkalommal jutott bizonyos összeghez. Az persze igaz, hogy van még elmaradásunk."

 

Valószínűleg a két vélemény között van az igazság, de ahogy Sisa Tibor elmondta, egy újabb igérgetés nem jönne jól a futballistáknak...