Özil az Arsenalé – hivatalos

Szerző: SHLétrehozva: 2013. szeptember 2. 23:30
Az Arsenal hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette Mesut Özilt a Real Madridtól. Ezzel az igazolással több házi rekordot is megdöntöttek az Ágyúsok.


 

Az Arsenal és a Real Madrid hétfő délelőtt egyezett meg, a német középpályásért 47 millió eurót kapnak a blancók – ennyiért még sohasem adtak el játékost, korábban Robinho tartotta a csúcsot 43 millióval.

Özillel, aki jelenleg Münchenben tartózkodik a világbajnoki selejtezőkre készülő német válogatottal, telefonon állapodott meg a londoni klub, az orvosi vizsgálatot is a bajor fővárosban bonyolították le.

Ötéves szerződést írt alá az Ágyúsokkal, és heti 140 ezer fontot fog keresni, a csapat legjobban fizetett labdarúgójává avanzsálva.

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy hozzánk igazolt. Nagyszerű játékos, ezt klub- és válogatott szinten is bizonyította. Egy ideje már figyeltük, csodáltuk őt, minden megvan benne, amit egy Arsenal-játékosban keresek” – nyilatkozta Arsene Wenger az AFC hivatalos honlapján.

„Mesut fantasztikus erősítés a mi tehetséges keretünknek. Alig várjuk, hogy a válogatott szünet után csatlakozzon hozzánk, és megkezdje a munkát az Arsenal játékosaként.”

Özil a következőket nyilatkozta:

„Izgatott vagyok, hogy egy olyan formátumú klubhoz szerződhetek, mint az Arsenal. Alig várom, hogy a Premier League-ben futballozhassak.”

„A személyes fejlődésem szempontjából jót fog tenni a váltás, és nagyon várom, hogy Arsene Wengerrel dolgozhassak. A tárgyalások során világossá vált, hogy a klubnak komoly ambíciói vannak, és én is részese szeretnék lenni mindennek.”

Özilnek azt követően kell távoznia a Fehér Házból, hogy Isco és Gareth Bale érkezésével a kispadra szorult, márpedig egy évvel a világbajnokság előtt nem engedheti meg magának ezt a luxust.

A német játékmesterrel jó vásárt csinált a Real Madrid, hiszen 2010-ben mindössze 15 millió euróért szerződtette a Werder Brementől.

Az Arsenal Emiliano Vivianót már szerződtette hétfőn a Palermótól.