Owen hosszabbított a Man. Uniteddel

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 1. 12:00
Teljesült Michael Owen álma, a gyenge szezonja ellenére egy évvel megtoldotta szerződését a Manchester United - közölte a klub hivatalos oldalán.


Az utóbbi időben olyan híresztelések járták, hogy a kevés játéklehetőséghez jutó, gyakran sérült 31 éves támadó két év után kénytelen lesz tovább állni, de végül maradt.

„Örömmel közölhetem, hogy egy évvel meghosszabbítottam szerződésemet – mondta a boldog aranylabdás a manutd.com-nak. – Ennyi kitűnő játékos és egy fantasztikus edző mellett dolgozni igazi kiváltság, alig várom, hogy elkezdődjön a következő szezon."

Sir Alex Ferguson is pozitívan nyilatkozott a bejelentésről: „Michael bizonyította, hogy egy topjátékos, Chicharito formáját nézve sajnos nem juthatott több lehetőséghez. Örülök, hogy marad egy újabb évre, és reméljük több szerephez jut az új idényben."

A csatár a Liverpoolnál kezdte pályafutását, 2001-ben megkapta az Aranylabdát, majd a Real Madridban szerepelt, mielőtt 2005-ben hazatért volna a Newcastle-höz. A Vörös Ördögöket 2009 óta erősíti, 30 mérkőzésen öt gól a mérlege.