Összevert szurkolójáért meccsel az FTC

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 10. 19:31
A másfél héttel ezelőtti Dunaszerdahely-Slovan Bratislava szlovák bajnoki mérkőzésen megsérült szurkolója megsegítésére szervez jótékonysági futballmérkőzést a Ferencváros. Az ellenfél éppen ezért a DAC lenne, s a hangsúlyozottan barátságos találkozóra a jövő év elején kerülne sor – adta hírül a budapesti zöld-fehérek hivatalos honlapja, az ftc.hu. Ezt megelőzően, november 25-én az összefogás jegyében a Honvéd is megmérkőzik a DAC-cal.


 

Mint ismeretes, november 1-én, Mindenszentek napján találkozott egymással a szlovák labdarúgó-bajnokságban a Dunaszerdahely és a Slovan Bratislava. Mintegy ezer DAC-ért szurkoló ruccant át a szomszédos országba, ám azt senki sem sejthette, rendőri attak vár rájuk.

A vizsgálatok azóta is folynak a botrányos üggyel kapcsolatban, a szlovákok szerint a magyar huligánok miatt léptek fel túlságosan is keményen a helyi kommandósok. Az összecsapás alatt a Ferencváros egyik szurkolója, Lengyel Krisztián is megsérült.

A 18 esztendős fiatalember olyan súlyos károsodást szenvedett, hogy egy mentőhelikopternek kellett őt kórházba szállítani.

A Ferencváros és a Dunaszerdahely képviselői nemes gesztussal álltak elő, próbáltak némi gyógyírt találni a fanatikus sebeire. Ezért az FTC Zrt. vezetése hétfőn délután tárgyalásokat folytatott a dunaszerdahelyi DAC illetékeseivel.

A felvidéki csapat képviseletében Khashayar Mohseni klubtulajdonos mellett Antal Barnabás és Ismail Sharif egyeztetett Berki Krisztián vezérigazgatóval.

Eszerint a budapestiek támogatják azt az elképzelést, hogy a DAC-Slovan találkozón a rendőri támadás során megsérült 18 éves szurkoló, Krisztián megsegítésére jótékonysági meccset játsszon a két együttes.

Sajtóhírekkel ellentétben azonban idén biztosan nem kerül sor a mérkőzésre, várhatóan a jövő év elején rendezik meg a találkozót. Az FTC Zrt. vezetése természetesen a klub angol tulajdonosaival, illetve a szurkolók képviselőjével is egyeztet majd a tervezett mérkőzés lebonyolításának körülményeiről.

Ezt megelőzően, egészen pontosan november 25-én a Budapest Honvéd is találkozik a DAC-cal, hogy a Szlovákiában megsérült szurkolók segítségére siessen. Az összefogás jegyében zajló találkozóról George F. Hemingway így nyilatkozott:

„A dunaszerdahelyi mérkőzésen történtek és azok előzményei csak a gyűlöletet és a gyűlöletkeltés egyik újkori formáját szolgálják. Nekünk mint a magyar futball egyik képviselőjének mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a politikát, a rasszizmust, az erőszakot távol tartsuk stadionjainktól. A tolerancia, a magyar és szlovák nép közötti barátság és az ártatlan áldozatok megsegítése jegyében elhatároztuk, hogy egy olyan jótékonysági mérkőzést rendezünk, amelynek teljes bevételét a dunaszerdahelyi áldozatok megsegítésére ajánljuk fel."

A találkozót 17 órai kezdettel játszanák, de az időpont változhat, ha netán televíziós közvetítés jönne létre és az adott csatorna ilyen igénnyel lépne fel. A pontos időpont egy-két napon belül eldől. A mérkőzésre jegyeket elővételben is lehet kapni november 12-étől az Interticket irodáiban.