Orosz Péter félúton Angyalföld felé

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 4. 14:21
Vancsa Miklós, a Vasas labdarúgócsapatának ügyvezetője honlapunknak adott nyilatkozatában túlzottan szigorúnak minősítette Tóth András kéthónapos eltiltását. A csapatkapitány a hétvégi, Vecsés elleni felkészülési mérkőzésen fejelte le Lukács Bálintot, aki orrcsonttörést szenvedett. Vancsa hozzátette, Orosz Péterrel, a görög OFI Krétától távozó gólerős támadóval még a szerdai napon tárgyalóasztalhoz ülnek.


 

„Tóth András édesanyja súlyos beteg, éppen ezért csapatkapitányunk felfokozott idegállapotban van – mondta el Vancsa Miklós. - Ez persze nem menti fel sportszerűtlen tette alól, ugyanakkor úgy gondolom, a kéthónapos eltiltás rendkívül súlyos, túlzottan szigorú ítélet.”

„Egy meghatározó játékos távozott a középpályáról Németh Norbert személyében, de szerencsére a támadósorba egy vérbeli csatár érkezhet, még a szerdai nap folyamán tárgyalóasztalhoz ülünk Orosz Péterrel.”

Németh Norbert az orosz élvonalba szerződött, két évre kötelezte el magát a Tom Tomszkhoz. Orosz Péter, aki az osztrák FK Wacker Innsbrucktól igazolt az OFI Krétához nemigen találta meg a számítását a görög első osztályban, így klubot vált. Ugyan vannak belga és norvég ajánlatai is, de könnyen elképzelhető, hogy mégis a XIII. kerületben köt ki.