Orbán: Uruguay a példa a válogatottnak

Szerző: SHLétrehozva: 2013. március 21. 15:48
VIDEÓ! Minden ország olyanná válik, amilyen a fiatalsága – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki egyebek mellett ezzel is indokolta, hogy kormánya kiemelten kezeli a sportot. A kormányfő szerint Uruguay lehet a követendő példa a magyar focinak. Nem lesz ott a magyar-románon, a Puskásban.


"A sport éppen olyan terület, ahol a fiatalok magukon túlmutató célokat tűzhetnek ki, bátorsággal, tehetséggel és kitartással pedig a határ a csillagos ég lehet a számukra" – mondta a kormányfő a Puskás Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna csütörtöki sajtótájékoztatóján. Orbán Viktor kiemelte: legkésőbb e félév végéig aláírják azt a fejlesztési tervet, amely 2020-ig magában foglalja 16 sportág utánpótlás- és infrastruktúra-fejlesztését, továbbá szakemberképzését.

A miniszterelnök kifejtette, a magyar futball felemelkedésével kapcsolatban sokszor találkozik kétkedőkkel, de azt szokta mondani, "nem töltöttünk még annyi időt az élvonalon kívül, mint amennyit az élvonal tagjaként". Megjegyezte, ő Uruguayt tekinti példának, mert időről időre feltámad, pedig kevesebb lakosa van, mint Magyarországnak.

"Ha elődeink nem vállalták volna a vitákat, akkor nem lenne Országház és nem lenne Lánchíd" – indokolta elszántságát a sport és a labdarúgás támogatásában Orbán Viktor.

Orbán Viktor elmondta: a válogatott meccseken azt várja, hogy az adott közösség, így jelen esetben a magyar emberek erényeit csillogtassák meg a játékosok. Ilyen erénynek nevezte a "gógyit", mert "a magyarok büszkék sajátos észjárásukra", továbbá a nagyvonalúságot, a cselvetést és a bátorságot. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hiába nyer a csapat, nem tud teljesen elégedett lenni, ha "feltörte a hátát a háló" a meccsen.

"Be tudtam volna osonni a stadionba, de ellenálltam, mert nem lenne helyes" – válaszolt a miniszterelnök arra a kérdésre, hogy a helyszínen tekinti-e meg a mérkőzést.

VIDEÓN AZ ORBÁN-NYILATKOZAT

Címkék: orban_viktor