Olaszország: a bukdácsolás miatt rúgták ki Cúpert a Pármából

Szerző: MTILétrehozva: 2008. május 12. 20:53
Az utolsó forduló előtt menesztették posztjáról Hector Cúpert, az olasz élvonalbeli Parma labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Helyét átmenetileg a tartalékcsapat trénere, Andrea Manzo foglalja el a bajnoki címének megvédésére készülő Internazionale elleni sorsdöntő találkozón.


Az argentin trénernek - aki csak március elején vette át az együttes irányítását - a vasárnapi, Fiorentina elleni 3-1-es vereség után kellett felállnia a kispadról.

 


A vasárnapi zárófordulóban a jelenleg 17. Parma az Internazionalét fogadja, és csak akkor maradhat benn az első osztályban, ha legyőzi a listavezetőt - amelynek szintén nyernie kell, ha a Romával szemben ismét bajnok akar lenni.

 

A klub szempontjából döntő fontosságú összecsapáson Andrea Manzo, a tartalékok eddigi edzője ül majd a kispadon.

 

Cúper 2000-ben és 2001-ben Bajnokok Ligája-döntőt játszhatott a Valenciával (mindkettőt elbukta), majd 2001 és 2003 között az Internazionalénál dolgozott. Olaszországi "túrája" előtt a Real Betis kispadján ült, de decemberben menesztették.