Nyilasit is kihallgatták bundaügyben

Szerző: SHLétrehozva: 2012. július 27. 08:44
A Blikk információi szerint Nyilasi Tibort, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgóját, jelenlegi szakkommentátort is kihallgatták bundaügyben. Leginkább korosztályos meccsekről beszélt vele a hatóság, de nem vádlottként, hanem tanúként.


 

Fazekas Tibor, a Nyomozó Főügyészség szóvivője a tényt megerősítette a Blikknek, és Nyilasi Tibor kihallgatása kapcsán hozzátette, hogy tanúként azok a személyek hallgathatók ki, akiknek bizonyos tényekről tudomásuk lehet.

"A bundaügy bizonyos vonatkozásairól kérdeztek, és igen udvariasak voltak velem. Annyit elmondhatok, nem az aktív edzői pályafutásom során játszott meccsek miatt hívtak be, hanem az utóbbi években történt, a közvélemény előtt is már ismert ügyek kapcsán tettek fel kérdéseket" - mondta a lapnak Nyilasi.

Az egykori Fradi-játékos és edző elmondta, hogy leginkább a korosztályos meccsekről beszélgetett a hatósággal, így nagy valószínűséggel szóba került a 2008. szeptemberi Szerbia - Magyarország U21-es, már akkor elég meredeknek tűnő 8-0-is.

Az utóbbi időben a magyar hatóság látványosan belehúzott a bundaügy hátterének felderítésébe, eddig 42 egykori játékost (közülük négyen előzetesben vannak, egyikük pedig házi őrizetben) és vezetőt vádoltak meg, összesen 31 mérkőzés miatt folyik eljárás.