Nincs kegyelem: Eto'o kettő, Anzsi négy!

Létrehozva: 2012. július 26. 20:15
Becsülettel küzdött a Honvéd, viszont nem sokra ment vele, a kétgólos Samuel Eto'o vezetésével 4-0-ra nyert és 5-0-val ment tovább az Anzsi az Európa-liga selejtezőjének 2. fordulójából.


 

Bátran kezdett a Honvéd, akár már az első percekben ledolgozhatta volna egygólos hátrányát, azonban Eto'o egy szögletet követően hamar lehűtötte góljával a kedélyeket. A vendégek vezetése annak ellenére sem vette el a kispestiek kedvét, hogy az akkor azt jelentette, a magyar csapatnak három gól kell a továbbjutáshoz.

Több egyenlítési lehetőség elpuskázása után a félidő derekára visszaesett a Honvéd lelkesedése, ezt követően pedig már kevesebb helyzet adódott, ráadásul azok jó része Kemenes kapuja előtt alakult ki.

A hazaiak a második félidőt is nagy elánnal kezdték, de két újabb kihagyott helyzet után az Anzsi nyári szerzeménye, Traoré végleg eldöntötte a továbbjutás kérdését, két perccel később pedig Vernes durva belépője miatt emberhátrányba került a Honvéd. Ezt követően az Anzsi visszavett a tempóból, így a kispestiek tíz emberrel is bátran küzdhettek a becsületgólért, de ismét az Anzsi volt eredményes - kétszer is.

A következő körben az Anzsi a holland Vitesse és a bolgár Lokomotiv Plovdiv párharcának győztesével találkozik.

EURÓPA-LIGA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ:

Budapest Honvéd-Anzsi Mahacskala (orosz) 0-4 (0-1)

Bozsik Stadion, 6000 néző, vezette: Luca Banti (olasz)

Budapest Honvéd: Kemenes - Debreceni, Ignjatovic, Lovric, Vidovic - Hidi (Faggyas, 58.), Ivancsics (Diarra, 70.), Johnson, Tchami, Vernes - Délczeg (Diaby, a szünetben)

Anzsi Mahacskala: V. Gabulov - Joao Carlos, Logasov, Samba (G. Gabulov, 66.), Tagirbekov - Ahmedov, Buszufa (Zsirkov, 54.), Jucilei, Satov, Traoré (Szmolov, 73.) - Eto'o

Gólszerzők: Eto'o (7., 81.), Traoré (53.), Satov (68.)

Sárga lap: Lovric (55.), illetve Tagirbekov (9.), Joao Carlos (13.)

Piros lap: Vernes (55.)