Nem szoríthat a spanyolcsizma!

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 16. 23:00
Sisa Tibor szerda este a spanyolok elleni, csütörtöki csoporttalálkozó időpontjában, hat órakor tartott edzést tanítványainak a Slavia Praha egykori, strahovi stadionjában. A csehországi U19-es Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatott szövetségi edzője a mintegy ötvenöt-hatvan perces intenzív tréningen főként a rögzített szituációkat, a szögleteket és a szabadrúgásokat gyakoroltatta játékosaival. Amennyiben a címvédő ibériaiakkal megvívott csata után is veretlenek maradnak a mieink, úgy reális eséllyel pályáznak a kvartett továbbjutást érő első két helyének valamelyikére.


Fotó: mlsz.hu

 

Sisa Tibor magyaráz, Jámbor László jegyzetel. Mindketten a dolgukat végzik, a szövetségi edző a védőknek a megelőző szerelésekre, a támadóknak pedig a lefordulásokra hívja fel a figyelmét, mindeközben a július 1-jén kinevezett fejlesztési igazgató papírra veti a legfontosabb tanulságokat.

 

A felhők mögül a nap is előbújik végre, így az esős-szeles edzések után végre napsütötte gyepszőnyegen, ideális időjárási körülmények között gyakorolhatnak a fiatalok. Precízen hajtják végre a tréner utasításait, csak úgy röpködnek jobbra-balra a hajszálpontos keresztlabdák, a beívelések is rendre megtalálják a célszemélyt.

 

Nincsenek egyedül az arénában a magyarok. Az egykori Slavia-stadion tribünjén a korábban már a zizkovi pálya lelátóján is beazonosított nemzeti színű lobogók feszülnek, rajtuk a „Palócföld”, illetve a „Palotás” felirattal. A drapériák tulajdonosai biztató tapssal és szórványos bekiabálásokkal jelzik jelenlétüket.

 

Gulácsi Péter nem unatkozik, előbb Németh Krisztián fejesét, majd Koman Vladimir közeli lövését hárítja. Óriási a harc a csapatba kerülésért, feszültségnek azonban nyoma sincs. Akiknek a bolgárok ellen bizalmat szavazott a szövetségi edző, újfent bizonyítanának, akik pedig egyáltalán nem, vagy kevesebbet játszottak, azért küzdenek, hogy epizodistából főszereplővé léphessenek elő.

 

Bajner Bálint rendkívül aktív, a román Libertytől Angliába, a West Ham Unitedhez szerződő ifjú gólvágó láthatóan nagyon akar, feltűnően agilis. Társai többségénél vagy másfél esztendővel fiatalabb, az U19-es csapatban a maga tizenhét évével kétségkívül övé a Benjámin titulus. Csupán november 18-án válik nagykorúvá.

 

„Ez egy nagyszerű közösség, könnyedén befogadtak a srácok – áradozott az edzés végén Bajner. – A bolgárok elleni mérkőzést a kispadon ülve néztem végig, remélem, a spanyolokkal szemben már én is szóhoz jutok. Pályára küldésem nyilván az eredmény alakulásától is függ, ha lehetőséget kapok, jó játékkal, és góllal, gólokkal hálálom meg a bizalmat.”

 

Nagy Olivér is alaposan kitett magáért, a jobbhátvéd nagyokat kortyol kulacsából miután a tréning végeztével leballag a játéktérről.

 

„Az első meccsen kapkodtunk, pontatlanok voltunk, de szerencsére így is hoztuk az eredményt, a másodikon higgadtabbnak, nyugodtabbnak kell lennünk” - jegyzi meg.

 

„Nem maradt el a tegnapi pókerparti, hatan-nyolcan ültünk össze zsugázni – avat be a részletekbe Nagy. - Éjszakázásról szó sincs, este tízkor be is fejeztük. Nem tournamentet játszottunk, hanem cash game-et, Németh Krisztiánnak és Nikházi Márknak is jól ment, de persze én sem panaszkodhatom.”

 

„Nem az a lényeg, hogy ki talál be a kapuba, hanem az, hogy legalább eggyel többet lőjünk, mint az ellenfél – szögezi le a futballpályán és pókerasztalon is remekül improvizáló Németh Krisztián, mielőtt felszállna a csapatbuszra. – De persze, ha helyzetbe kerülök, azon leszek, hogy túljárjak a kapus eszén.”

 

A szűk egyórás, intenzív tréning után a társaság a Slavia-stadiontól a Hotel Praha felé veszi az irányt, hogy aztán a közös vacsorát követően rápihenjen a másnapi teendőkre. Nehéz, de nem lehetetlen küldetés a címvédő spanyolok legyőzése. Ha háromról nem is hatra, de legalább négyre növelnénk pontjaink számát, karnyújtásnyira kerülne a továbbjutás.

 

Az edzés alatt bőszen jegyzetelő Jámbor László felpillant irományai mögül és megjegyzi, az eredményes szereplés nem rejtheti el a hibákat, a hiányosságokat, ez a korosztály azonban így is versenyképes lehet a nemzetközi porondon.

 

A fejlesztési igazgató azt vallja, hogy a tőke fokozott mobilizálása és a fizioterapeutás képzés beindítása jelentősen lendíthetne az utánpótlásképzésen. Jámbor pillanatnyi kétséget sem hagy feladatköre jelentőségéről, mint mondja, sok múlik azon, hogy konfliktusokat kreál, vagy kompromisszumokat köt a honi labdarúgásban.

 

Prága után Pribramban a csapat, csütörtökön Spanyolország (18:00), vasárnap pedig Németország (20:00) az ellenfél a Marila-stadionban.