Nem lesz Jancker az Újpest focistája!

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 29. 23:28
Az újpesti futballcsapat hivatalos honlapja szerint több, az elmúlt időszakban próbajátékon szereplő játékosnak kötöttek útilaput a talpára. A lila-fehérek vezetősége sem a Bajnokok Ligája-győztes Carsten Janckernek, sem a tavalyi szezonban éppen Megyeren focizó Mirsad Mijadinoskinak nem adott szerződést.


Az elmúlt héten több futballista is próbajátékon vett részt az Újpest FC-nél. Willie McStay szerint egyikük sem jelentett volna azonnali erősítést a csapatnak.

– Diarmuid O’Carroll, Tomas Pesir és Stefan Kohler is szimpatikus játékos, jó benyomást keltettek, de nem jobbak, mint azok a labdarúgók, akik azon a poszton szerepelnek. Biztosra vehető az is, hogy Mirsad Mijadinoski és Carsten Jancker sem lesz a játékosunk.”

„Úgy ítélem meg, hogy szükséges a keret megerősítése, amire meg is vannak a lehetőségeink. Mindenesetre jó hír, hogy Jucemar már egészséges, a csapattal készül, és rövidesen bajnoki mérkőzésen is számíthatunk rá.”