Nem hibázott a Chelsea, Pool, Arsenal

Létrehozva: 2014. január 1. 15:45
A Liverpool többek között Luís Suárez szép szabadrúgásgóljával aratott könnyed 2-0-s sikert a Hull City ellen a Premier League 20. fordulójában, a Chelsea a második félidőben gázolt Southamptonban, míg az Arsenal az utolsó pillanatokra hagyta a Cardiff ellen. Fernando Torres és Nicklas Bendtner is kipattanóból volt eredményes.


PREMIER LEAGUE, 20. FORDULÓ:

SOUTHAMPTON-CHELSEA 0-3 (0-0)

A Chelsea kezdőcsapata: Cech - Azpilicueta, Cahill, Terry, Cole - Mikel, Ramires - Schürrle (Willian 53.), Mata (Oscar 53.), Hazard (Essien 85.) - Torres.

Gólszerző: Torres (60.), Willian (73.), Oscar (82.)

A Southampton az idény elején még a dobogóért is versenyben volt, de az utolsó hét mérkőzésen mindössze egy győzelmet aratva egyre inkább kezd a kiesőzónához közeledni. A Chelsea ellen sem volt igazán versenyképes, az első félidőben még ziccere volt, de a második már esélye sem, mivel a Kékek nagyon felpörögtek. Fernando Torres megszakította a Chelsea-csatárok 13 hónapja tartott átkát vendégként és újra eredményes volt, a második gólt Oscar előkészítéséből Willian intézte el határozottan, míg a harmadikat a színészkedésért korábban ajtó-ablak helyzetben besárgult Oscar helyezte a rövidbe balról, igaz a labda megpattant, így becsapva a kapust.

---

ARSENAL-CARDIFF 2-0 (0-0)

Az Arsenal kezdőcsapata: Szczesny - Sagna, Mertesacker, Koscielny, Monreal - Arteta, Flamini (Rosicky 65.) - Wilshere, Walcott, Cazorla - Podolski (Bendtner 65., Vermaelen 90.).

Gólszerző: Bendtner (88.), Walcott (92.)

Az Arsenal sérülésekkel tizedelve tartalékosan várta a Cardiffot, amelynek ugyan még nincs új edzője, de Vincent Tan tulajdonos Ole Gunnar Solskjaerrel érkezve az Emiratesbe nyilvánvaló, hogy ki lesz a választása. A walesiek jól tartották magukat, határozottan védekeztek és a második félidő elejéig kapura tartó lövése sem volt az Ágyúsoknak, akik azonban addig-addig küzdöttek, hogy a hajrában megkapták a jutalmukat. A csereként beállt Nicklas Bendtner helyezett közelről a kapuba, majd belesérült a mozdulatba, így le kellett cserélni. A végén Theo Walcott egy elegáns emeléssel tett pontot az izzadós mérkőzés végére. Az Arsenal visszavette a vezetést a Manchester Citytől.

---

LIVERPOOL-HULL CITY 2-0 (1-0)

A Liverpool kezdőcsapata: Mignolet - Johnson (Touré 55.), Cissokho, Skrtel, Agger - Lucas, Henderson, Coutinho - Aspas (Gerrard 62.), Sterling (Moses 75.), Suárez.

Gólszerző: Agger (37.), Suárez (50.)

A Liverpool két bosszantó vereséget maga mögé téve legyűrte a Hullt, amely az első félidőben elsősorban arra koncentrált, hogy Luís Suárezt aprítsák. Sikeresen tették, az uruguayi állandóan feküdt, sőt saját maga is besárgult. A baj csak az volt, hogy közben Daniel Agger fejesével vezetést szerzett, majd a második félidőben jött a támadó bosszúja, szabadrúgásból növelte elképesztő 20-ra góljainak számát. A Vörösök az Everton döntetlenével a 4.-ek.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Arsenal 20 14 3 3 39-18 45
2. Manchester City 20 14 2 4 57-23 44
3. Chelsea 20 13 4 3 38-19 43
4. Liverpool 20 12 3 5 46-23 39
5. Everton 20 10 8 2 32-19 38
6. Manchester United 19 10 4 5 32-22 34
7. Tottenham 19 10 4 5 22-24 34
8. Newcastle 20 10 3 7 29-25 33
9. Southampton 20 7 6 7 26-23 27
10. Hull City 20 6 5 9 22-25 23
11. Aston Villa 20 6 5 9 19-25 23
12. Stoke 20 5 7 8 19-30 22
13. Swansea 20 5 6 9 26-28 21
14. West Brom 20 4 9 7 23-27 21
15. Norwich 20 5 5 10 17-33 20
16. Fulham 20 6 1 13 21-42 19
17. Cardiff 20 4 6 10 15-32 18
18. Crystal Palace 20 5 2 13 13-29 17
19. West Ham 20 3 6 11 19-30 15
20. Sunderland 20 3 5 12 15-33 14

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS:

17:53: Végeredmények: Arsenal-Cardiff 2-0, Crystal Palace-Norwich 1-1, Fulham-West Ham 2-1, Liverpool-Hull 2-0, Southampton-Chelsea 0-3, Stoke-Everton 1-1, Sunderland-Aston Villa 0-1, West Brom-Newcastle 1-0.

95.: Vége Liverpoolban, Londonban és Southamptonban.

92.: GÓÓÓLLL!!! Wilshere tette oda bokából Walcottnak a labdát, aki jobbról belépett a védők között és éppen átemelte a kapust, aki hiába mozdult ki, csak beleérni tudott. 2-0.

90.: Öt perc a ráadás az Emiratesben.

90.: Nem is folytatta, Vermaelen váltotta.

90.: Bendtner belesérült a lövésbe, valószínűleg nem tudja folytatni.

88.: GÓÓÓLLL!!! Monreal fejelt Wilshere bal oldali beadásából, Marshall kiütötte a labdát, éppen Bendtner elé, aki jobbról bevágta. Micsoda fontos gól lehet ez! 1-0.

83.: Két Rosicky-helyzet, mindkétszer Marshall védett bravúrral.

82.: Oscar indult meg egy bal oldali pörgetésből teljes ziccerben, védője beérte, a lövés megpattant rajta, így szállt a labda a rövidbe a hosszú helyett. 0-3.

83.: Az Arsenal szurkolók űzik-hajtják csapatukat, de a Cardiff makacsul védekezik.

79.: Kim (Cardiff) tüzelt fölé vagy 18 méterről.

77.: Walcott hasalt el két ember szorításában, nagyon szeretett volna büntetőt, de nem kapta meg.

73.: Cazorla 16 méteres lövése megpattant, így nem volt nehéz dolga Marshallnak.

72.: Oscar passzolt balról Willianhez, aki egy csel után jobbal 16 méterről kíméletlenül kilőtte a kapu bal alsó sarkát. Valószínűleg ezzel eldőlt. 0-2.

70.: Még mindig csak 1-1 a kapura tartó lövések mérlege az Emiratesben, a lövéseké viszont 16-4.

66.: Lambert (Southampton) fejelt Cech kezébe, miután Terry tétlenkedett.

65.: Bendtner és Rosicky a pályán, Podolski és Flamini helyén.

62.: Gerrard váltotta Aspast.

62.: Nem kevesebb mint 13 hónap után ismét gólt lőtt egy Chelsea-csatár idegenben, a Premier League-ben.

60.: Oscar ártalmatlannak tűnő beadása megpattant a blokkon, így lett veszélyes, Davis mellényúlt, a bal kapufáról kijött a labda, amelyet Torres közelről az üres kapuba fejelt. 0-1.

59.: Jó hír az élmenőknek, a korábbi liverpooli Asszaidi megszerezte a vezetést a Stoke-nak az Everton ellen.

56.: Kezd nőni a nyomás a Cardiff kapujára.

55.: Glen Johnson érkezett Kolo Touré helyére.

55.: Oscar esett méreteset ziccerben, büntetőt akart, de szimulálásért sárga lapot kapott. Jogos.

55.: Egy nyilvánvaló kezezést úszott meg az Arsenal, Sagna nyúlt bele a labdába, de nincs büntető.

53.: Willian és Oscar váltotta Matát és Schürrlét.

52.: Az Arsenal még nem talált kaput...

50.: GÓÓÓLLL!!! Suárez szabadrúgásból csavart úgy 22 méterről a jobb felső sarokba, bosszút állva az őt eddig ütő-vágó vendégeken. Liverpool-Hull 2-0.

46.: Folytatááás!

45+3.: Félidő.

42.: Majdnem kettő! Henderson előtt nyílt tér egy szép legurítással, de teljes ziccerben a jobb alsó mellé gurított.

38.: Suárezt aprítják rendesen, néhány kemény belépő áldozata volt az első félidőben.

37.: GÓÓÓLLL!!! Coutinho jobbról tekerte be a szögletet, Agger mindenkinél magasabbra emelkedett és hiába repült McGregor, befejelte. Liverpool-Hull City 1-0.

32.: Sterlingnek volt egy helyzete Suárez csúsztatásából, de éles szögből a kapusba lőtt.

31.: Walcott lőtt a rövid felső mellé kissé balról.

28.: Megvan a Cardiff első kapura tartó lövése, Mutch követte el.

28.: Lallana (Southampton) egy csel után lőtt a blokkba, nagy helyzet volt.

26.: Ole Gunnar Solskjaer a helyszínen tekinti meg a Cardiff londoni mérkőzését. A szigetországi sajtó szerint a walesiek menedzseri posztjának első számú esélyese.

25.: Rodríguez (Southampton) került ziccerbe, Ramirez vette észre, ám a labdaátvétellel kínlódott, így nem tudta meghúzni a ravaszt.

23.: Torres nagyon lelkes, jobbról tört be legutóbb, de méterekkel fölé lőtt.

22.: Volt már izgalmasabb 22 perc az Arsenal, a Liverpool és a Chelsea mérkőzésein...

18.: Cazorla tüzelt 18 méterről mellé, Wilshere legurításából.

16.: Suárez emelt jobbról mellé vagy 18 méterről.

15.: A Hull támadásaiban van veszély, az imént Koren előtt nyílt tér, de blokkolták.

13.: Sagbo (Hull) elé került a labda, aki 17 méterről tüzelt fölé.

12.: Most éppen Azpilicuetát ápolják - nem valami eseménydúsak egyelőre a mérkőzések...

10.: Roy Hodgson angol szövetségi kapitány Southamptonban figyeli az eseményeket.

8.: Lovren (Southampton) esett nagyot, ápolták, de visszatért a pályára.

5.: Az eső zuhog egész Angliában és a szél is fúj.

4.: Az Arsenal alszik az első percekben, a Cardiff pedig jól, aktívan kezdett, igaz egyelőre nem volt veszélyes.

2.: Piros-fehérben az Arsenal, sötétkékben a Cardiff.

2.: Vörösben a Liverpool, kékben a Hull City.

1.: Rögtön Torres maradt üresen a jobb oldalon, de nem tudott kapura lőni.

1.: A Southampton pirosban, a Chelsea kékben.

16:00: Elkezdték.

15:20: Köszöntjük kedves Olvasóinkat a Premier League 20. fordulójának 16 órás mérkőzésein. Jó szórakozást!

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Manchester City 20 14 2 4 57-23 44
2. Arsenal 19 13 3 3 37-18 42
3. Chelsea 19 12 4 3 35-19 40
4. Everton 19 10 7 2 31-18 37
5. Liverpool 19 11 3 5 44-23 36
6. Manchester United 19 10 4 5 32-22 34
7. Tottenham 19 10 4 5 22-24 34
8. Newcastle 19 10 3 6 29-24 33
9. Southampton 19 7 6 6 26-20 27
10. Hull City 19 6 5 8 22-23 23
11. Swansea 20 5 6 9 26-28 21
12. Stoke 19 5 6 8 18-29 21
13. Aston Villa 19 5 5 9 18-25 20
14. Norwich 19 5 4 10 16-32 19
15. West Brom 19 3 9 7 22-27 18
16. Cardiff 19 4 6 9 15-30 18
17. Crystal Palace 19 5 1 13 12-28 16
18. Fulham 19 5 1 13 19-41 16
19. West Ham 19 3 6 10 18-28 15
20. Sunderland 19 3 5 11 15-32 14