Nem azért vonul vissza, mert hibázott

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 8. 18:38
Szögre akasztja sípját a modernkori labdarúgás egyik meghatározó játékvezetője, az olasz Roberto Rosetti. A sporttárs elmondása szerint nem azért vonul vissza, mert a világbajnokságon hibázott.


 

Rosetti cáfolja, hogy az Argentína-Mexikó nyolcaddöntőben elkövetett orbitális hibája miatt hagyna fel a profi bíráskodással. Emlékezhteünk, a gauchók első találata előtt Carlos Tévez abszolút lesen állt Leo Messi passza pillanatában, de a fejest megadta az olasz trió. Ez a tévedés pedig alapvetően befolyásolta a mérkőzést. 

A bíró ugyanakkor nem tűnik el a süllyesztőben, hiszen ő lesz a a Serie B-s kollegákat küldő bizottság alelnöke. 

„Őszintén mondom, az Argentína-Mexikó meccsen történtek nem befolyásolták a döntésemet - kezdte Rosetti. - Csodálatos karrierem volt, tizenhárom évet vezettem az olasz elsőosztályban, kétszer fújtam vébén, és három Bajnokok Ligája-elődöntőn is tevékenykedhettem. Most elfogadtam ezt a felkérést, és azt hiszem, jó döntést hoztam.”

A 42 éves spori 1994 óta fújta a sípot, majd 2002-től a FIFA és az UEFA is foglalkoztatta. Anyanyelve mellett folyékonyan beszél franciául és angolul is. A privát életben kórházigazgató. Ő vezette a 2008-as spanyol-német Eb-döntőt is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Összejött! Német-argentin a nyolc között
Két ajándékgóllal korán kényelmes előnybe került és végül 3-1-re nyert Argentina Mexikó ellen a vb negyedik nyolcaddöntőjében a johannesburgi Soccer Cityben. Tévez óriási lesről szerezte első gólját, Higuaín Osorio hibáját...
Tovább a teljes cikkhez »