Négy órán át faggatták Contét

Létrehozva: 2012. július 14. 00:36
Kihallgatta az Olasz Labdarúgó-szövetség vizsgálóbizottsága a Juventus labdarúgócsapatának edzőjét, Antonio Contét, akit egy korábbi játékosa kevert bele a fogadási botrányba. A hónap végén várhatóak ítéletek az ügyben.


Conte a 2010–2011-es szezonban még a Sienát segítette feljutáshoz, s a csapat két meccse is gyanúba keveredett abból az időszakból, a Novara és az Albinoleffe elleni találkozó. Az akkor még a Sienéban, azóta a Speziában futballozó Filippo Carobbio szerint Conte is tudott arról, hogy bundameccs volt a novarai, de nem tett semmit.

Az edző este hét óra körül távozott a római ügyészségről, közel négyórás tortúra után. Derűsnek mutatkozott, azt mondta, nagy kő esett le a szívéről, végre elmondhatta az igazát, és mostmár ismét azzal foglalkozhat, amihez a legjobban ért, az edzősködéssel.

Címkék: antonio_conte