Nagyobb a baj Vidicsnél, kisebb Riónál

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 19. 12:06
Valamit elnéztek a Manchester Unitednél, hiszen az eredetileg súlyosnak tűnt Rio Ferdinand sérülése egyáltalán nem vészes, ezzel szemben a hamar visszavárt Nemanja Vidics öt hétig is harcképtelen lehet. Sir Alex Ferguson összes sérültjéről beszámolt.


A két hátvédet a West Bromwich ellen kellett lecserélni, akkor úgy tűnt, az angol hat hétre dőlt ki, a szerb pedig rövid időre. Ehhez képest újdonságokat hozott a pénteki sajtótájékoztató.

„A múlt héten úgy tűnt, Rio térdével másfél hónapig kényszerül pihenni, míg Vidicsnek csak kisebb problémája van. Mint kiderült, utóbbi vádlihúzódással szenved és négy-öt hétre nem áll rendelkezésünkre, előbbi viszont akár az Arsenal ellen pályára léphet."

A skót szaktekintély nem hiszi, hogy a hétfői Tottenham elleni rangadón bevethető lesz a hátvéd, majd hozzáfűzte, hogy őt magát is meglepte, mekkora fordulatok következnek be néhány nap leforgása alatt. Ezután többi sérültjével folytatta.

„Rafael vállát megműtötték, két és fél hónap múlva térhet vissza. Elég furcsa sérülés volt, hiszen megnyert egy párharcot, majd elesett és a vállára esett" – tért ki a brazil hátvéd állapotára, majd Patrice Evrára és Javier Hernándezre tért ki.

„Patrice és Chicharito visszatért, ahogy Valencia, illetve Darren Fletcher is, utóbbi kettő a jövő héten a tartalékokkal játszik majd együtt. Hernández visszatérése bizonytalan, egyeztetnem kell az orvosi csapattal" – zárta eseménydús beszámolóját Ferguson.

A Manchester United hétfőn a Tottenhamet fogadja a Premier League 2. fordulójában, majd jövő hétvégén az Arsenal otthonába látogat.