Nagybevásárlást tartott a West Ham

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 18. 19:14
A világbajnokságot is megjárt Pablo Barrerával, valamint Tal Ben-Haimmal és Frédéric Piquionne-nal erősítette meg keretét a West Ham United együttese. A Kalapácsosok új trénere, Avram Grant ezekkel az igazolásokkal, illetve a már korábban szerződtetett Thomas Hitzlspergerrel akár egy középmezőnybeli helyezést is bátran megcélozhat.


A három labdarúgó közül elsőként a mexikói szélső, Pablo Barrera írta alá a kontraktusát, méghozzá négy évre. A vb-n remek teljesítményt nyújtott Barrera 4 millió fontért érkezik a csapathoz.

Őt követte a 31 éves Frédéric Piquionne. A francia támadó már a legutóbbi szezonban is Angliában játszott, méghozzá a Portsmouth együttesénél, ám játékjoga mindvégig a Lyoné volt, így a Kalapácsosok vezetőinek először velük kellett egyezségre jutniuk, ami sikerült is: 1 millió fontban állapodtak meg a felek.

Szombaton érkezett az újabb hír: Tal Ben-Haim is csatlakozik a West Hamhez, akik így már védőt is igazoltak. Igaz, a Daily Mail információi szerint egyelőre nem beszélhetünk végleges megegyezésről.